Bejelentés

Sajnos és nem sajnos egy olyan hírt kell bejelentenem, amely roppant időszerű és elkerülhetetlen. A mai nap és az ősz megkezdésével IDEIGLENESEN abbahagyom a blogolást. Szívemhez nőtt ez a blog 3 év alatt, bár ez az idő nem látszik, mert nem régiben töröltem regényemet és írásaimat róla, hogy új cikkek írásába vágjam a fejszémet. Rengeteg ötletemet jegyeztem fel ezzel az új átállással kapcsolatban, azonban egy valamire nem figyeltem oda. Méghozzá az idő rohamosan közeleg, az óra ketyeg és nekem egy szép nyár elei napon rengeteg vizsgám támad, amit érettséginek hívnak. Ezért a maradék 1 évet megfogadtam, hogy blogolás és írás nélkül töltöm. Tehát kicsit szomorkásan, de azért nem mély letargiában, (hiszen nyáron új dolgokkal jelentkezem) lezárom az eddigi cikkeim sorát. Remélem mindenki hasznosnak találta őket, vagy aki csak ablakon kidobott üres soroknak véli őket az jót nevetett rajtuk legalább (bár megjegyzem az utóbbi, akkor vagy zseni vagy ostoba). Köszönöm a rendszeres olvasóimnak a kitartást és azoknak, akik gyakran jártak erre, hogy feldobják egy kicsit a látogatottsági statisztikámat. Jövő júliusban folytatom! Addig is merjetek álmodni, képzelni és írni!

Werewolf boy

Werewolf boy

Az utolsó bejegyzésemben nem írással kapcsolatos dolgot szeretnék fejtegetni, hanem egy filmet bemutatni, amelyet nem olyan rég láttam. Azért is fogalmaztam meg ezt a kis filmajánlót, mert a Werewolf boy egy bámulatos alkotás, amely több szempontból is tetszett. Ezért szeretném megosztani veletek a blogomon. Mint a film borítóképe is mutatja egy dél-koreai romantikus fantasyról van szó. Aki elsőnek ránéz a képre egyből egy sablonos téma jut eszébe a fiúról és a lányról, akik a végén összejönnek és a néző máris lapozna a következő filmhez az ismertető elolvasása nélkül. Én nem így tettem valamilyen okból kifolyólag… aminek a vége az lett, hogy végig néztem a 125 perces csodát. Lehet, hogy egy kicsit túlzok, de egy nem mindennapi, de még sem nevezhetném, hogy egyedülálló történettel rukkoltak elő. Az átlagos Soon Yi magántanulókét otthon készül az érettségire, ugyanis a lánynak tüdő problémája van. Ezért is költözik el vidékre családjával az elhunyt apja munkatársának a fia jóvoltából, aki azonban házasságot remél az ifjú lánytól cserébe. A történet ott kezdődik el igazán, amikor Soon Yi egy fiút talál a házuk melletti fészerben, ahol korábban az előző tulaj farkasokkal kísérletezett. Az idegen nem tud beszélni és láthatóan teljesen magára hagyták. Ezért a család rövid időre befogadja és elnevezik Chul Soo-nak, aki egyáltalán nem tud viselkedni főként az étkezések során. Soon Yi elhatározza, hogy egy kutyakiképző könyv segítségével engedelmességre tanítja a fiút. Ez alatt az idő alatt Chul Soo rengeteg dolgot megtanul a lánytól és elkezd hozzá ragaszkodni. Soon Yi is megkedveli a néma idegent, azonban békéjük akkor ér véget, amikor a ház valódi tulajdonosa nyíltan előáll házassági szándékával és féltékeny nem lesz Chul Soo-ra. A film során a bonyodalmak fokozódnak és egy érzelmekkel teli drámai eseménysor tárul elénk. Az elfojtott őszi ködöket és komor folytonos esők hangulatát idéző filmben tanúja lehetünk egy olyan bűvös kettősségnek, amely magában foglalja a hűséges megszenvedett kutyus és szerető gazdája kapcsolatát és a megismerni, megszeretni és elveszteni majd megtalálni és elfogadni élettragédiát. Ebből egy is mély érzelmeket vált ki a befogadóból, de együttesen garantált a meghatódott könnyek csendes zápora. Úgy vélem ez a film nem lehetett volna ilyen ragyogó, ha a színészek nem alakítanak tökéletesen. A Soon Yi-t alakító színésznő megfelelően kezelte arcvonásait még a legnehezebb jelenetek során, azonban a pálmát Song Joong Ki vitte el Chul Soo karakterével. Egyszerre volt szerelmes főhős és szorgosan tanuló kutya. Tökéletesen leutánozta és megmutatta nekünk a leghétköznapibb házi kedvencünk összes apró tulajdonságát. A türelmetlen, izgatott toporgás az ajtó előtt, ahogy a lányt várja, vagy amikor jó cselekedet után jutalmat remél. Egy szóval briliáns utánzás tanúi lehettünk, bár az egész történetben talán kétszer, ha megszólal. Azonban most mégis a kettősség második részét részletezném leginkább, amely rengeteg romantikus könyvnek az alapja is, mivel az életből származik, a megismerni, megszeretni és elveszteni majd megtalálni és elfogadni élettragédia. Ez nem Madách: Embertragédiája, hanem magának az életnek a tragédiája. A mi lett volna ha… és a … már késő… őrült keserves körforgása, amelyre csak a film legvégén jövünk rá Soon Yi utolsó mondataiból. Érdemes őket szóról szóra megjegyezni és útravalónak eltenni magunknak, mert egy örök élethez való tudás van bennük. Nehéz így írni a tartalom mögöttes jelentéséről, hiszen nem szeretném elárulni a folytatást, mert lehet, hogy valaki kedvet kap hozzá megnézni. Minden esetre azt ajánlom, aki a Werewolf boy című alkotásra kíváncsi az egy csendes szobában üljön és várja azokat a bizonyos mondatokat, melyek élete végéig igazak kivétel nélkül mindannyiunkra! Jó film nézést!     

Háztervezés könnyedén

Háztervezés könnyedén

Hó angyalból: A farkaslak földszintje

A mostani bejegyzésem nem kapcsolódik szervesen az íráshoz, inkább az alkotást elősegítő háttérmunka egyik fontos szegmenséről fog szólni. Egy történet elkészítése során rettentően fontosak a helyszínek. Különböző környezetet, tereket kell kialakítanunk karaktereink számára, ahol mindennapjaikat vagy életük legnagyobb eseményét élhetik át. Legyen szó egy intergalaktikus csata színhelyéről vagy éppen csak főhősünk szobájáról mindenképpen részletesen tudnunk kell annak felépítéséről. Például, ha egy magányos tudós férfi mindennapjait szeretnénk végig követni, akkor nyílván haza megy a munkájából, ahol különféle ingerek érik: a padló burkolata, a fal színe, a bútorok stílusa, a megvilágítás, a helységek elhelyezkedése és még a személyes tárgyakról és dekorációs elemekről nem is beszéltem. Több okból jó, ha tisztában vagyunk tudósunk életterével, hiszen ezzel szemléltethetjük az ő anyagi helyzetét, gyűjtőszenvedélyét, kedvenc színét, rajongásának tárgyát, munkáját, élet stílusát. Egészen különleges sport iránti érdeklődést mutathat, ha különféle horgász felszerelések, kellékek hevernek a nappalijában és hűtőjének tartalmát is a legutóbbi fogás teszi ki. E mellett színesíti a regényt, ha ilyen apróságokra is kitérünk. Persze itt is figyelni kell a mértékre, a leírás ne legyen túl sok. Más részről remek epizódrészeket nyújt a lakás tárgyainak felhasználása. Képzeljük el magunkat tudós barátunk helyzetébe, most mi vagyunk ő. Ott állunk a nappali ajtóban és munka után fáradtan körbe tekintünk. Mit látunk? A barna szófán túl egy akvárium helyezkedik el, amelyben apró, színes tengeri halak tátognak. Tudós lévén felhasználhatjuk őket ártalmatlan kísérletekre, vagy megetethetjük őket, esetleg átrendezhetjük, kitakaríthatjuk akváriumukat. Más fele nézve azonban egy a könyvespolcon hagyott bontatlan levelet fedezhetünk fel. Itt akár olvasás nélkül kidobhatjuk vagy talán átfuthatjuk régi barátunk sorait, de még az is megeshet, hogy egy váratlan munka ajánlat kerül elénk. Egy szó, mint száz, a tárgyak nem csak tájékoztatásul vannak szereplőnk háttérszínezeteként, hanem kulcsként egy apróbb cselekvéshez vagy eseménysorozathoz. Azonban hogyan tarthatjuk észbe mindezt a sok információt? Erre az egyik legjobb módszer a rajzolás. Helyszíneinket érdemes alaprajz formában megörökíteni és a bútorok, nagyobb tárgyak helyét berajzolni. Erre használhatjuk saját rajztudásunkat vagy számítógép segítségével megoldhatjuk a dolgot. Én erre a Sims2-t szoktam használni, ha sok időm van és mindent aprólékosan szeretnék elkészíteni. Viszont van egy egyszerűbb és gyorsabb program is, amely kifejezetten lakberendezésre szolgál. Ez a Sweet Home 3D, amely nem csak 2D-s alaprajzot készít, hanem 3D-s képet is mutat. Nem csak a falakat és a nyílászárókat, hanem a bútorokat is át lehet színezni kedvünk szerint. Bár az apróbb használati tárgyakat nem tartalmazza, de azokat külön egy lapra felírhatjuk vagy a berendezett építményünk képének kinyomtatása után bejelölhetjük a megfelelő helyekre. A Sweet Home 3D-t ingyen le lehet tölteni az Origo szoftverbázisról. Ellenben nem szabad megfeledkeznünk a szabadtéri helyszínekről sem, az utcákról, parkokról, erdőkről… Mivel nagy területekről beszélünk, amelyeket sokszor elhelyezkedésben viszonyítunk egymáshoz és a belsőterekhez ezért én inkább kézzel rajzolom meg ezeket. Megtervezem az egyes kültéri részeket, majd egymáshoz kapcsolom őket és aztán részletesen kidolgozom az egészet újra. Persze az utolsó műveletet csak akkor hajtom végre, ha tényleg szükséges a történet szempontjából a nagyfokú részletesség. Korábban már részleteket mutattam az Anzalgópia Krónikák című jelenleg is készülő irományomból. Még csak az előmunkálatok elejénél járok, de máris számos programmal dolgoztam és több térképet is terveztem, hogy az alaprajzokról ne is beszéljek. Azonban ez a legegyszerűbb módja, ha az ember egy 33 országból álló fantasy világot szeretne részletesen kidolgozni.  Természetesen nem szükséges az összes regényhez, hosszabb terjedelmű novellához ilyen mértékű részletességre törekedni. Mindig azt kell figyelembe venni, hogy mennyit igényel a műfaj és a cselekmény szerkezete. A saját írásstílusod sem a legutolsó, mert ismerek olyan alkotókat, akik szinte csak pár tárggyal és rövid leírásokkal dolgoznak, de történetük dinamikus és legtöbbször vicces. Azonban, akit kíváncsivá tettem a programmal kapcsolatban, annak jó letöltést és tervezgetést!      

Elemore Leonard 10 szabálya

Mindenki ismeri a híres írót, Elemore Leonard-ot, aki alkotásaival vagy legalábbis alkotási stílusával bejárta az egész világot. 2007-ben készített 10 szabályt az írásról. Bizonyára ezzel is mindenki tisztában van. Természetesen, ha nem akkor nem kell szégyenkezni, mert eleinte pontosan én is így jártam. Hogy ki is Elmore John Leonard? A szókimondó krimi író úr 1925-ben született New Orlieans-ban és 2013 augusztus 20-án hunyt el. A „Ditroit-i Dickens-nek” is nevezték. Még egyetemi évei alatt kapott állást a tollforgatók világában. Rövid novellái és rendőr történetei realista stílusban íródtak. Sajnos én még nem olvastam tőle, de a jövőben szeretnék megismerkedni a sajátos írás stílusával. Váratlanul jött kíváncsiskodásom a korábban már említett 2007-es 10 szabályának az olvasása váltotta ki. http://olvasoterem.com/index.php/2010/03/a-regenyiras-10-szabalya-e-leonard-szerint/

A linkben ti is elolvashatjátok és mérlegelhetitek a pontokat. Én itt szeretném megosztani veletek a szabályokhoz tartozó észrevételeimet, de bárkinek a véleményét szívesen fogadom kommentben vagy más formában.

Az első szabályhoz: Általában az emberek előszeretettel alkalmaznak időjárás leírást a mű elején, mert egyszerű, segít rendezni a gondolatokat és támpontot ad. Magam is sokszor kezdek így a fent említett okok miatt. Azonban az tényleg igaz, hogy váratlanabb, életszerűbb és sokkal inkább kreatívabb egy cselekmény gazdag környezetről beszámolni az első sorokban, mint sem ábrándozó főhősünk unalmas időjárás fantazmagóriáit vizslatni.

Második szabályhoz: Nos, a prológushoz való hozzáállását erősen vitatom. Egy prológus célja a történet alap gondolatát összegezni, de legjobb esetben is allegorikusan ábrázolni az író ihletét, ami kiváltotta a mű elkészítését. A prológus egyfajta világítótorony a hajózó olvasók számára, amely megvilágít egyetlen pontot a rájuk váró kalandos szárazföldből. Azonban az a gondolat, hogy a prológust nem feltétlenül a szöveg áradat elejére kéne tenni roppant érdekes. Eddig még nem gondolkoztam ezen, egyértelműnek tartottam az elején megejteni ezt az apróságot, de bele gondolva izgalmas összefüggéseket ébreszthetünk az olvasóban, ha például valahol a regényünk közepén vagy valamivel azon túl helyezzük el.

Harmadik szabályhoz: Ezt a pontot többször is elolvastam, mert nem hittem el, hogy tényleg ez áll benne. Azonban szemeim nem csaltak, hanem megerősítették bennem az olvasottak értelmét. Eleinte úgy gondoltam teljes mértékben elutasítom ezt a hipotézist. Egy regény párbeszédéhez szerintem igen is elengedhetetlen a változatos leírás. Mert egyrészről nem is valósághű, ha mindenki ugyanolyan stílusban, azonos hangon meséli el gondolatait. Ezt egyszerűen nem lehet egy sima mondta igével elintézni! Másrészről az olvasónak joga van elképzelni a cselekményt, amit még jobban segítenek az ellenpéldaként emlegetett dünnyögte, lihegte igék. Azonban mondhatják egyes írók, hogy ők nem kívánnak minden apróságot megosztani olvasóikkal ezért maradnak ridegen a mondta bűvös mindenre jó szónál. Szíve joguk dönteni, azonban én az ellenkezőjére fogok törekedni és a nem krimi íróknak is ezt javasolom.

Negyedik szabályhoz: Nincs hozzáfűznivalóm.

Ötödik szabályhoz: Mélységesen egyetértek vele. A felkiáltójel túlzott gyakorisága szerintem olyan emberre utal, aki maga is kapkodó és engedi, hogy az érzelmei és ne ő írjon a lapra. Mindig fontos, hogy tudjuk mit akarunk írni és, hogy abba a szövegkörnyezetbe mennyi felkiáltójel kerüljön.

Hatodik szabályhoz: A hirtelennel az a baj, hogy képes hirtelen elszabadítani a poklot és hirtelen rengeteg hirtelen keveredik mondatainkba. J Keserű szájízzel olvastam a szabályt, mert saját írásomon tapasztaltam a hirtelen szó hihetetlen megugrását. Ha az ember egyszer használja egy szövegben, akkor nagyon oda kell rá figyelnie, mert ragadós. Én ennek esztétikai okát látom emellett a szóismétlés elkerülését. Az elszabadul a pokol szófordulatot is úgy vélem ezért érdemes elkerülni.

Hetedik szabályhoz: A tájszólások, ez egy érdekes dolog, mert vannak hihetetlenül jó tulajdonságai és rosszak is. Ha egy karakterünknek tájszólást adunk, akkor nyilván színesebbé tesszük történetünket is és a szereplőnket is feldobjuk vele. Olykor vicces részleteket tudunk ezáltal belecsempészni az epizódokba. Viszont a legfontosabb, hogy mindig legyen érthető, hogy mit is jelentenek ezek a mondatok, ne zökkentsék ki nagyon a befogadót az olvasásból. Másik rossz tulajdonsága, hogy a hírtelennel kéz a kézben jár és mindig szívesen kúszik be egyéb mondataink közé.    

Nyolcadik szabályhoz: Kerüljük a karakterek részletes fizikai leírását! Ez áll ebben a pontban. Ahhoz, hogy erről nyilatkozni tudjak meg kell állapodni abban, hogy mi számít részletesnek, elvégre minden relatív. Azonban úgy vélem itt Leonard úgy vélte a kevesebb több és a még kevesebb még több. Szerintem a középút a legjobb megoldás. A korábban írt karakter vázlatom ezt az irányt képviseli, de úgy vélem ez már krimi írónknál a túl részletes és felesleges kategóriát ütné meg. Én nyilván nem így gondolom, mivel akkor korábban nem ezt a mértékű karakter vázlatot osztottam volna meg veletek.

Kilencedik szabályhoz: Ugyanaz vonatkozik rá, mint az előzőhöz. Találjuk meg az egyensúlyt.

Tizedik szabályhoz: Az utolsó ponthoz érve hezitáltam, hogy milyen véleményt is alkossak. Volt benne olyan rész, amivel teljesen egyet tudtam érteni márpedig: gondolkozz az olvasó fejével! Ezt már egy korábbi bejegyzésemben a sakkjátékkal párhuzamot vonva szemléltettem. Ezzel együtt még rokonszenvesnek találtam azt az észrevételt is, hogy igen is sok könyv tartalmaz mérhetetlenül unalmas leíró részeket, amelyeket leginkább átugrunk. Általában úgy vélem, hogy ezeknek a műveknek az alkotója elvesztette az egyensúlyt és túlságosan elfordult a bő, kifejtős írás irányába, amely már nem élvezhető. Láttam már olyan híres író regényét, amely túlzás nélkül 20 oldal tájleírás és időjárás jelentés volt. Tényleg bámulatos tehetségre vall, hogy ilyen unalmas dologról (és itt nem a táj varázslatosságát akarom becsmérelni) képes ilyen rengeteget írni. Viszont, ha azt akarjuk, hogy olvassák is regényünket igenis ki kell tudni húzni néhány mondatot. Arra azonban mindenki figyeljen főként akkor, ha blogon vezeti aktív véleményező olvasókörrel fantáziájának betűkivetülését, hogy ne engedje át a gyeplőt az olvasóknak. Egy olvasó teljesen másképp látja a történetet, mint az írója és hajlamos lenne netán több részt kihagyatni a javítások során. Ha lehet mérlegeljük reálisan a helyzetet és csak néhány tanácsot fogadjunk meg könyvnek készülőnk közönségétől.      

Ezek voltak főbb gondolataim Elemore Leonard 10 saját szabályához, melyek néhol egyeztek, míg máshol új utat törtek a regényírás hogyanjának világában. Ebből a bejegyzésből remélem tisztán látszik mindenkinek, hogy míg alapjában véve én romantikus és fantasy témakörben tevékenykedek, addig Leonard főként a kirimijében és, hogy ezeket megírni egy szabály köteggel nem lehet. Az írás olyan varázslatos dolog, amelyet nem lehet pusztán pár vagy akár ezer meg ezer szabályban korlátozni, mert az írás korlátlan. Miért korlátlan? Mert folyamatosan a saját képzeletünkből táplálkozik, önmagunk és környezetünk nyújtotta kreativitásunkat rágcsálja megállíthatatlanul. A képzelet határtalan! Próbáljátok ki ti is!   

Michelle Paver: Farkastestvérek

Michelle Paver: Farkastestvérek

Most egy könyvajánlót hoztam, így nyár búcsúztatónak, ha valakinek kedve támad ősszel olvasgatni. Bevallom őszintén augusztus elején kaptam le egy könyvesbolt polcáról ezt a könyvet hosszas nézelődés után. Nem volt feltűnő borítója, vagy éppen figyelemfelkeltő című. Nem akart mindenképpen az olvasó arcába mászni erőszakosan, mint ahogy manapság néhány közkedvelt könyv. A fejemben egy gondolat járt: Ne ítélj borító alapján! Levettem a polcról és a hátulsó ismertetőt kezdtem el olvasni. Érdekes történetnek tűnt, de nem eléggé ahhoz, hogy megvegyem. Letettem és jártam a köröket a könyvesboltban. Teltek a percek, ahogyan a lépések száma és én ismét ennél a könyvnél kötöttem ki. Nagyot sóhajtottam és a kasszához léptem, mert tudtam, hogy valamiért kíváncsi vagyok a regényre. Erre mondják, hogy a könyv találja meg az olvasót és nem fordítva. Számos érv szólt amellett, hogy ne ezt válasszam, de mégis megtettem és nem csalódtam. Michelle Paver neve ismeretlenül csengett a fülemben, mikor az első oldalhoz lapoztam. Az első sorokon végig futva egy izgalmas in medias res-hez hasonló kezdésbe csöppentem és már csak azon kaptam magamat, hogy éjszaka van és 40 oldal eltűnt. Hümmögve forgattam kezeimben az alkotást és azon mosolyogtam, hogy talán mégis jó könyvre bukkantam.

„ A Farkastestvér lebilincselő mese barátságról és túlélésről. Egy olyan világban játszódik, amelyet áthat a varázslat és a természet hatalma, és ahol egy barátba vetett bizalom élet-halál kérdésévé válhat.”

Eleinte túlzónak találtam az ismertető ezen részét, de az utolsó lapokhoz érve rá kellett jönnöm, hogy tökéletes megfogalmazása a történetnek. Igazán mély érzelmeket tartalmaz, de mégsem nyomja rá a bélyegét a könnyed cselekményre.

Hogy miről is szól?

A pattintott kőkorban játszódik történetünk, ahol megismerhetjük Pa fiát, Torakot, a 12 éves leendő vadász fiúcskát. Torak és Pa törzsüktől elválva élnek az Erdőben egészen addig, míg egy démon szállta medve nem tűnik fel, amely végez Pa-val. Torak ígéretet tesz a haldokló apjának, hogy megmenti az Erdőt a fenevad pusztításától. Ekkor azonban még nem tudja, hogy mire is vállalkozott. A kalandos út során Torak rájön az egyedüllét, a család, a barátság, a kitartás, a küzdés és a saját életének céljára. Mindezt vezetője, hűséges társa és egyfajta testvére társaságában teszi, Farkassal. A kis ordas Torak legjobb barátjává válik és segít neki a medve legyőzésében. Viszont az Erdőben nem csak ketten vannak…

Írás szempontjából nyugalmat árasztó, azonban mégis gördülékenyen olvasható szövegről van szó. Michelle Paver elképesztő módon mutatja be a farkasok életét, kommunikációját és viselkedését. A legapróbb finom mozgástól kezdve a legjellegzetesebb vonásig mindent lejegyzett róluk, nem is csoda, ha négy emberhez fordult segítségért információgyűjtés gyanánt. Azonban nem csak a farkasok terén volt alapos a háttér kutatómunka kapcsán, hanem a hollók és a kor vadászeszközeinek és túlélési praktikáinak a felkutatásakor. Nem sajnálta rá az időt, hogy Észak-Finnország erdőit járva elsajátítson maga is néhány eszközkészítési módszert, amelyekről regényében írt. Ezt találom alapos háttérmunkának, amelynek segítségével képes volt hitelesen bemutatni nekünk a kőkori vadászok életét, de ezt olyan bámulatosan titokban, hogy igazából olvasás közben nem is jövünk rá, hogy tulajdonképpen új dolgokra tanít minket. Pozitív emlékként könyveltem el ezt a regényt, amelyet még biztos el fogok olvasni többször. Ajánlom nektek is, főleg, aki szereti a farkasokat és a természetet!  

Szereplő vázlat

Név:

Becenév:

Kor:

Nem:

Lakhely:

Faj ( fantasy esetén):

Külső: 

·         Arc:

v  alakja

v  csontelváltozás

v  fogak

v  bőr

v  szemek

v  haj

v  orr

v  fül

v  szemöldökráncolási fajták

v  ráncok

v  ajkak

Mindennek a mérete, színe, állaga, hossza, elhelyezkedése.

·         Test:

v  alakja

v  izomzat

v  rendellenességek, sebek

v  magasság

v  testtartás

v  jellegzetes mozdulatok

v  kéz

v  láb

szerepe a történetben:

célja:

vágyai:

jóban van velük:

rosszban van velük:

semleges velük:

belső tulajdonságok:

szokások:

kedvenc :

·         zene

·         szín

·         külső (akihez vonzódik)

·         sport

·         étel

·         állat

·         példakép

·         könyv/újság

·         tévéműsor

·         hobbi/szórakozás

·         tárgy

·         helyszín

·         növény

·         évszak/napszak

múlt:

·         családtagok

·         családi kapcsolatok

·         gyerekkori történetek

·         változások (milyen most a gyerekkori énjéhez képest)

·         fontos események

Írd a szempontok után a szereplődre jellemző címszavakat! Ha valami nem kivehető, akkor kérdezz nyugodtan! 

Szereplők

(Naruto, saját montázs)

A történetírás egyik sarkalatos pontja a szereplőválogatás, akárcsak egy casting meghallgatásra kell hívnunk képzeletünk összes élőlényét. Mikor eljutottunk addig az állapotig, hogy fejünkben már a cselekmény főbb vázlata megszilárdult (mert tételezzük fel most, hogy ihletünk forrása a cselekményt és nem egy szereplőt formázott meg elsődlegesen) akkor feltehetjük magunknak a kérdést, hogy ki/kik fognak végig bandukolni oldalaink tömkelegén. Ez egy roppant fontos dolog, hiszen ezek a karakterek fognak téged képviselni egész művödön keresztül. Ha összecsapod a külsejüket és kiforratlan tulajdonságokkal ruházod fel őket, akkor az olvasók egy részt nem lesznek képben, más részt elbarangolnak más könyvek irányába, mint a birkanyáj. Tehát minden firkász ragadja meg a kalapácsot és építsen biztos kerítést olvasó nyájának a szereplőiből! Ezek közül is a legmérvadóbb a főszereplő kidolgozottsága, mivel ő fogja kézen a közönséget és vezeti be életébe. Persze vannak olyan történetek, melyekben nem lehet elkülöníteni egy személyt, hanem inkább egy csoportot. Ezeknél az alkotásoknál kifejezetten figyelni kell a banda összes tagjára. A mellékszereplők sem elhanyagolhatóak, mert ők is a regény/novella részei, akik jelenlétükkel színesítik a szöveget. Például az én személyes kedvenceim mindig valamely mellékszereplő, amely végig jelen van, de inkább csak a háttérben figyel és hagyja kibontakozni a főhőst. Igen, igen beszélek itt a karik fontosságáról, azonban arra még nem tértem ki, hogy miként is kell őket élethűvé varázsolni, olyanná amellyel egy iskolás regény olvasója szívesen találkozna a menzán, vagy a horror kedvelő is borzongva gondol vissza rá. Sok helyen nézelődtem annak idején ebben a témában, de meg kell vallanom a sok gyönyörű bejegyzések között volt olyan, amely túl felületes volt és akadt olyan is, amely az információhoz vágyót mélységesen untatta és ha nem jutott már el a kihalás széléig az ezen tárgyról való elmélkedés végére vagy csak merő egyszerűséggel átugrotta azt a részt, akkor elérkezhetett a hőn áhított ’vázlat kérdésekig’. Szerintem mindenki számára ismerősek a sablon szövegek: Gondolkozz el a kérdéseken és válaszolj rájuk! És ezek után egy rakat bonyolult végeláthatatlan kifejtős(!) kérdés következik, melyet már a 3. embered után mellőzöl. Legalább a szándék megvolt… Viszont arról senki sem beszél, hogy miként ismerjük meg a cselekményünket eljátszó színészünket. Hogyan juthatunk el addig, hogy a kérdésekre tudjunk válaszolni? Elárulom, aki még az elején egy teljesen friss szereplőt szeretne kreálni ezekkel a kérdésekkel sehogy, vagy csak nagyon lassan. Bár kitudja, sok félék vagyunk, sok módszert használunk, valakinek így könnyebb. De most megmutatom én hogyan szoktam ezt csinálni. Először is végig gondolom a cselekményemet és megnézem hány szereplő szükséges hozzá. Én általában az egy főszereplős történetek híve vagyok. Így mindig vele kezdek. Megnézem, hogy milyen jellem illene legjobban a történethez és egy lapra leírok néhány általános jelzőt róla. Nem kell aprólékosnak lenni, csak a legszembetűnőbbeket. Ezeket lehet később csiszolni. Pl.: bátor, markáns arc, dühös, nagy ököl. Aztán ezeket kifejtheted, hogy milyen helyzetekben viselkedik hősiesként és melyekbe fúj elsőként visszavonulót. Mikor lesz mérges, milyen lesz az ábrázata, amikor dühös és ilyenek. Általában a szereplőimhez egy színt is társítok. Mikor a Hó angyalból Eriket terveztem, akkor a karamell szín jutott eszembe, mert napsütötte délután volt, ahhoz képest, hogy ősszel gondolkoztam ezen. Ellenben Riley-hoz a sötétkéket párosítottam. Így mikor az adott szereplőre gondoltam megjelent előttem a szín és a hozzá tartozó összes tulajdonsága. Ha már rendelkezünk megfelelő számú főhőssel, akkor elgondolkodhatunk a tipikus mellékszereplőkön. Milyen segítő társakra, környezetében elhelyezkedőkre, ellenségekre van szüksége? Ha mindegyik vagy legalábbis a legtöbb karakter legalább a korábban a főszereplőnél említett szintig kialakult, akkor nyugodtan neki állhatunk a kérdéseknek vagy vázlatoknak. Az én vázlatomat a következő bejegyzésben láthatjátok majd. Ha sikeresen kitöltöttük a szereplőink vázlatát, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy kiforrott, megfelelően aprólékos karaktereket alkottunk. Azonban, ha csak ennyi lenne a titka a jó szereplőírásnak, akkor rengeteg lenne belőlük. Mivel ez csak a szereplő megalkotása volt. Azonban látnunk kell hogyan is dolgoznak hőseink élesben, a lapokon, amit csak a mű megírása után vagy jobb esetben felénél állapíthatunk meg. Mire is figyeljünk oda, ha azt akarjuk, hogy vázlat emberkénk a szövegben is ugyan olyan maradjon? Nyilván itt nem a külső leírásokkal lesz probléma, hanem a belső tulajdonságok kivetítésével és a reakcióval. Emlékeztek, amikor az elején írtam, hogy elsőnek kigondoltam milyen karakterekre van szükségünk a cselekményhez? Ez pontosan azért történt, hogy főbb cselekvéseik harmonikusak legyenek a lelkivilágukkal. Példa: Ha a főhősünk egy csendes, visszahúzódó netán még allergiás egyén. Akkor ne várjuk tőle, hogy egyik napról a másikra önszántából elvállal egy dzsungeli expedíciót. Persze bele is kényszeríthetik ebbe az útba, azonban az esőerdőben már nem változhat át mindent megoldó túlélővé. Mert akkor a karakter nem lesz élethű. Tehát mindig figyeljünk oda az összhangra! Lelkivilágát, gondolatait mindig igyekezzünk párbeszédei során meglebegtetni. Akár írhat naplót is, azonban annak írásstílusa és módja, rendszeressége tükrözze a jellemét. Ha van egy figyelmetlen, kapkodó emberünk, akkor nem írattathatunk vele fél oldalnál hosszabb hibátlan szöveget pázmányi körmondatokkal.

Ezeken túl nem csak ilyen mesterséges körülmények között születhetnek meg fikció kalauzaink, hanem váratlanul egyenesen a való életből. Mivel társas lények vagyunk, így rengeteg más emberrel vesszük körbe magunkat, melyektől akaratlanul is ellesünk dolgokat, legyenek azok apró szokások, szólások, szavak, nonverbális közlésformák egy adott szituációban. Esetleg látunk egy számunkra érdekes embert, akiből kiindulva egy teljesen új lény jön létre. Bárhogy is alakul a történeteknek szüksége van határozott körvonalakkal rendelkező szereplőkre, amelyeknek személyisége vagy csak külseje a könyvhöz láncolja az olvasót.

   

Hogyan kezdjünk neki?

Mint előző bejegyzésem végén említettem a mostani cikkem a kezdeteket fogja pedzegetni. Úgy vélem ez egy kimeríthetetlen téma, bár megpróbálok minél több gondolatomat megosztani veletek ezzel kapcsolatban. Mikor eszembe jutott a kezdet szó önkéntelenül is a saját Hó angyalom első próbálkozásai tűntek fel lelki szemeim előtt. Így most úgy gondoltam beavatlak titeket is, bár lehet, hogy korábban már megtettem ezt.

 Mint mindenki más ihlet nélkül én sem tudok alkotni, azonban nálam ez a nagykönyvben megírtaktól eltérően történt. Még pár évvel ezelőtt egy buszos kiránduláson vettem részt, ahol Ausztria gyönyörű városkáit fedeztük fel. Ekkor még vidáman forgattam a könyveket az úton pihengetve. Egy kósza gondolatom sem akadt az írással kapcsolatban. Éppen egy elcsépelt filmet vetítettek a buszban, melynek nevét sem szeretném említeni, mert minden bizonnyal mindenki a végletekig tanulmányozta a filmet és az előtte elkészült regényt. A fárasztó utazás során egyik barátnőm szókimondó anyukája nevetve tette a következő kijelentést: „Ilyet még én is tudnék írni!” Ez volt a kulcsmondat, amely eljutott a szívemig. Eltűnődve pillantottam ki a tájra. Épp fenyvesekkel tarkított erdei úton haladtunk. Körülöttünk a kora tavaszi hóhullás nyomai voltak felfedezhetőek. Percekig emésztgettem a hallottakat. Azelőtt fel sem merült bennem a gondolat, hogy én is képes lehetnék létrehozni valami hasonlót. Azonban a gondolat már bekúszott az agyamba és nem hagyott nyugodni. Izgatottan fordultam oda bátorítómhoz és válaszként rávágtam, hogy én is képes vagyok a mai divatos fantasy kategóriában alkotni. Ezt megtoldottam azzal, hogy elkezdtem azonnal. Épp a kezemben volt rajzolós füzetem. Az A4-es oldal hirtelenjében hatalmasnak tűnt és a füzet vége reménytelennek. Nem adtam fel, ihlet után keresve bámultam kifele a tájra, amely nem kecsegtetett túl sok változatossággal. Csak egy mondat jutott eszembe: „Angyalnak születtem, angyal lettem.” Vajon a két tagmondat között mi a különbség? Ha valaki angyal, akkor annak született vagy születése után vált azzá? Innen indult az egész gondolatmenetem. Azonban ezek után nem minden úgy történt, mint a mesékben és boldogan írt, míg meg nem…unta, hanem folyamatos úgynevezett szenvedés következett. Mivel még korábban nem írtam semmilyen történetet, így ezzel a témával is meg kellett küzdenem, de ezzel szemben ott voltak a tipikus regényírási problémák. Egyedül és némi netes segítséggel kellett rájönnöm, hogy mire is van szüksége apró betűfaló csemetémnek, hogy kerekedjen, terebélyesedjen. És ez nem kis munka, legtöbbször éjszaka, úton, lopott órákon próbálgattam a tollforgatást, az apróbb epizódok fekvését a történet során. Saját hibáimból tanulva a korábban már említett kb 60 oldalas vázlat megszületett, de ez csak az akkori terveim szerint a felét mostanra már csak az egyharmadát tette ki az egész irománynak. Így ebből újult erővel és rengeteg háttér anyaggal hol a fejemben, hol lapon indult meg a gépelt változat. Én milyen mellék firkálmányokat készítettem? Első olvasásra az ember azt hinné, hogy egy ilyen egyszerű mondhatni kis dajkameséhez nem kell nagy előkészület, szinte csak leül írni az ember és készen van. Azonban meglepően sok dologra oda kell figyelni. A szereplőválogatástól kezdve a karakterek bármiféle jellemfejlődésén át a szerepeltetésük gyakoriságán túl a cselekményben megjelenő céljukkal, röviden minden szereplőhöz tartozó dologgal tisztában kell lenni. És kinek kell tudnia a legjobban mindent, ha nem az írónak? Bár jó magam is csináltam már olyat (Figyelem elő morzsa egyik készülő alkotásomból!), hogy nem árultam el még magamnak sem az egyik karakter legfontosabb titkát, mert nem akartam véletlenül elmondani az olvasóknak, és ha magam sem tudom és előttem is titok, akkor ezzel kiszűröm a fecsegést is. Igen, kedves Mu barátom olyan dolgot őrizget, amiről még én sem tudok. Minden bizonnyal néhányan hallottatok már róla, amikor még nevet kerestem neki. Azonban ő kivétel, aki erősíti a szabályt. Egy írónak ismernie kell az alkotását és annak lakóit! Erre igen sokan ismertető úgynevezett háttércselekményeket dolgozhatunk ki, amelyek nagy része nem kerül bele a valós műbe csupán az író ismerkedését szolgálja a szereplőkkel. Vigyázat, jó dolog ez, de nem szabad elveszni benne, nehogy az eredeti rovására menjen! Tehát miután megvan az alap ötletünk, a szereplőket is kellően megismertük, akkor következhet a stabil helyszín vagy helyszínek. Fontos, hogy tiszta képet kapjunk a tér összes apró eleméről, mert az gondatlanságra vall, ha karakterünk még hétfőn tanácstalanul ácsorgott a parkban a fák közötti mezsgyén, de kedden már egy játszótér és padok fogadják ugyanazon az útszakaszon. Ezek apró dolgok, mint a szemszínek, de pont ezek a részletek teszik gazdaggá a történetet, bár túlzott bemutatásuk pedig unalmassá. Tudjátok, mint a kakaóban, ha túl sok a cukor és kevés a tej, akkor túl édessé válik. Pont ilyen törékeny egyensúlyban van a cselekmény és a leírás is. Apropó cselekmény, a következő lépcsőfok. A történések vázlatszerű kidolgozása. Ez azért fontos, mert az ember hajlamos a fejben meglévő sorrendet felcserélni, elfelejteni esetleg elkanyarodni tőle. Kell lennie egy célnak, ahova el lehet jutnia a történetnek. Ha a kezdet és ez megvan, akkor egy viszonylag képlékeny hosszúságú és témájú eseményfolyamot lehet kialakítani. Mindig fontos, hogy legyen egy írott vázlatunk, amit alakítgathatunk, mert így soha nem veszünk el a részletekben és az írás örömében. Van, amikor túlságosan is jól mennek a dolgok és az ember hajlamos nagy vonalakban haladni vagy éppen egyszerűen csak áthúzni a terveket, azonban ezt nem szabad. Mindig megfontoltan mérlegelni kell az összes változtatást, hogy az milyen hatással lesz az egész parányi világra, amit alkotunk. Ha meg pont elvesztettük a ritmus fonalát, akkor ez lesz a támaszfalunk, ahova visszatérhetünk. Egy jó ötlet és egy jó vázlat a megfelelő tudással és kitartással csodákra képes!

Tömören összefoglalva:    1. Ihlet

                    2. Szereplők

                                       3. Helyszínek

                                       4. Cselekmény

Innen könnyűnek tűnik, hiszen csak 4 lépés. Azonban ez a 4 pont magvas kérdéseket vet fel, dilemmákat foglal magában, amelyek pont olyan szerteágazóvá teszik az írás művészetét, mint a faágak a lombkoronát. Ne feledjétek mindig csak haladjunk ágról ágra!

Javítás, avagy magunknak bétázzunk!

A héten bele kezdtem a Hó angyal javításába, holott ezt csak későbbre terveztem. Eleinte aggódva álltam neki a munkának és nyitottam meg az első fejezeteket, hiszen még 2 évvel ezelőtt véshettem fel sorait egy dokumentumba. ( Itt meg kell jegyeznem, hogy Hó angyalom első fele már kézzel írottan jelen volt ekkor, csak később váltottam számítógépre és blogra.) Tehát megnyitottam és bőszen olvasva javítani kezdtem a furábbnál furább mondatokat. Nevetséges hibáimat nem ebben a bejegyzésben szeretném kifejteni, hanem majd egy következőben. A lényeg, hogy mikor 2 éve, az akkori tudásom alapján neki álltam a kézi vázlatnak is nevezhető 60 oldalból kibogarászni a lényeget és újra írni kiegészítve a dolgokat még nagyon az elején jártam az egész regénykészítésnek. Legjobb tudásom szerint írtam és formáltam a szöveget, így folyamatosan fejlődtem. Aki netán újra, vagy utólag olvasta értő szemmel regénykémet észrevehette, hogy nem csak Mary jelleme fejlődött, hanem az én írásom is. Legalábbis így utólag ezt vettem észre. Azonban ismét elkalandoztam kissé, hiszen erről később szándékozok mesélni. Szóval lelkiismeretesen próbáltam menteni a menthetőt, de a 6. fejezet után megálltam. Kinyújtóztam mérlegeltem a dolgokat és csak ennyit gondoltam: „Volt benne jó rész.” Vagyis a kb 30 oldalban volt az 5.- 6. fejezet környékén EGY jó szövegrész, amelyet nyugodt szívvel mertem volna ide ismét felrakni. Azonban a többi részt alapos javításoknak vetettem volna alá. Mielőtt valaki megjegyezné magában, hogy milyen szőrös szívű vagyok a saját írásommal szemben kategorikusan kijelentem: reálisan kell értékelni mind magunk mind más írását! Én is ezt tettem és egy kicsit megundorodva a sok javítástól a másik bezárt blogom fanfiction-ét kezdtem el pusztán passzióból olvasni. Rendelkezésemre állt úgy 60 oldal gépelt olvasni való, amelyhez már egy éve nem nyúltam. Ekkor a mosolygások közepette rá kellett jönnöm, hogy rosszul álltam neki a javításnak. Először olvasóként terveztem elolvasni a Hó angyalt. Most itt tartok. Néhol az olvasók gondtalan üdvrivalgásával követem karaktereim minden mozzanatát, néhol meg görcsösen szorítom ökölbe a kezeimet a billentyűtől távol, nehogy bele javítsak. Ilyenkor gondolom magamban: „Nem, most csak olvasó vagy!”. Így jutottam el a 2/3-ig, ami már a „megéri javítani” kategóriát érte el nálam és lassan megüti a „talán gyerek lesz ebből” státuszt. Igen, lassan megszületik és remélem pár száz oldalas dundi baba lesz belőle, de most egyenlőre a lassú és fájdalmas végénél járunk, az utolsó hónapokban. A szülésről, mint kiadásról nem is beszélve… Azonban, ne szaladjunk ennyire előre. Miért is fontos, hogy olvasóként legyen jelen az író a saját alkotásánál? A válasz egyszerű. Próbáltatok már egyedül sakkozni egyik székről a másikra sétálva? Mikor világossal azon vagy, hogy sötét támadását megkerülve, hogyan adhatnál a fekete királynak mattot, tulajdonképpen az olvasó ellen játszol. A sakktábla a könyv és a rajta folyó játék a cselekmény, amit lépsz azt írod íróként is. Azonban, ha nyerni akarsz a sötét gondolatait is tudnod kell. Elképzelésednek kell lenni arról, hogy mit gondol az egyes figuráidról, a huszárról, futódról, f gyalogodról… Az írónak is íráskor tisztában kell lennie olvasója gondolatairól, minként vélekedik főszereplőjéről és a többi karakterről. Ahogyan a világos indítja titkon támadását úgy szövi a cselekményt láthatatlanul a tollforgató is. Ezért a másik eszével kell gondolkoznunk, hogy kitaláljuk legbelsőbb elme villanásait is a körülötte folyó eseményekről. Ahhoz, hogy az olvasó eszével lássunk olvasóvá kell válnunk. És tádám megérkeztünk ahhoz, hogy miért is olvasom olvasóként a saját írásomat. Így, most hogy átültem a másik székre és jelen esetben a fekete bábokat pakolgatom a világosakat lesve új dogokra jövök rá. Ilyenkor megfigyelhetjük, hogy hogyan hatottak az íróként elhelyezett szálak, párbeszédek. E mellett felismerhetjük a logikai hibákat is. Miután végeztünk ezen hibák észrevételével megkezdődhet a javítás második szakasza. Ebben a részben mindig csak egy fejezetet teszünk nagyító alá. Először lassú olvasás során kiszűrjük a szóismétléseket és korrigáljuk az igeidőket. Sokszor megesik, hogy a pörgősebb események során elveszünk az időben és néha múlt idő helyett jelenbe váltunk vagy éppen fordítva. Ezek után jöhet a szöveg értelmezése. A mondatok esetleges újra tagolása, összevonása. A leírások és párbeszédek átformálása, kibővítése. Ebben a helyzetben azonban vigyáznunk kell az állandó dolgokra. Például, ha valakinek barna szeme van és át akarjuk írni zöldre, akkor ezt a későbbiekben is meg kell tennünk. Vagy, ha két fél közötti beszélgetést változtatunk, akkor ügyeljünk oda, hogy az a cselekmény szempontjából nem befolyásolja-e a dolgokat, nem válik-e az adott szereplő gondolatai illogikussá tőle. Ezek után következhet az olvasóként való olvasáskor feljegyzett egész regényen átfutó hibák kezelése. Végső soron az összes rész átjavítása során pár nap elteltével ismét kutakodó szemekkel tüzetesen vizsgáljuk át a történetet az utolsó problémákat is elsimítva. Általában ekkorra már a témával kapcsolatos gondolataink leülepedtek, a szembe tűnő dolgokat kijavítottuk és marad idő az apró felmerülő hibákra összpontosítani. Ezek után már csak hab a tortán, ha néhány hét múlva ismét elővesszük alkotásunkat és ismét olvasóként immár remélhetőleg nyugodtan élvezhetjük saját szellemi termékünket.

Javítási útmutató:

·         megírni a művet

·         olvasóvá válni

·         szóismétlés szűrés

·         idő tartás

·         mondat átalakítás

·         leírás, párbeszéd bővítése, formálása

·         logikai hibák javítása

·         ellenőrzés

·         olvasás

Az útmutató csak ajánlott dolog, én így szoktam. Könnyűnek tűnik a pár pont betartása, de gyakorlatban megfordul az egész. A javításhoz kellő türelem és idő kell, azonban egy idő után megkerülhetetlen dolog. A következő bejegyzésemben az első pontot fogom taglalni. Addig is kellemes írást és pontos javítást kívánok mindenkinek!

A világ dallamai

Már korábbi bejegyzésemben is szó volt arról, hogy milyen segítő és fontos szerepet játszhat a zene az írás folyamatában. Az emberek különbözőek, a témák sokrétűek, így az egyéni történetek megírásához is változatos zenei világra van szükségünk. Bár nem egyszer olvastam olyan írókról, akik csak bizonyos énekes/együttes dalait hallgatták az összes irományuk elkészítése során. Tapasztalataim szerint ezen történetek hangulatvilága, témája túlzottan egyformává válik. A zene egy keretet, egy írás stílust nyújt az alkotó számára, ami meglehetősen jól jön, ha egy több részes regényen dolgozunk, hiszen ekkor egyfajta kötélként érzelmi úton tart minket. Viszont, ha új dolgokba vágunk bele, feltétlenül frissítsük fel lejátszónkat is és ne féljünk megismerni akár a világ túlsó felén szóló rádió kínálatát sem. 

Elhoztam számotokra néhány kedvenc dalomat, amelyeket tollforgatáskor szoktam hallgatni:

Two step from hell: wind queen 

Two steps from hell: friendship to last

Two step from hell: northern pastures

Two steps from hell: ocean princess

Two steps from hell: nero

Davichi: a sad love song

Davichi: barely barely

Taeyang:eyes nose lips

S.M. the ballad/ Yesung: blind

Super junior: sorry sorry

Ulytau: adai

Debussy: clair de Lune

Bird song

Rain

Ezek lennének a mostani motivációs zenéim. ( Megjegyzés: Az utolsónak jelentős az álmosító hatása!) A mostani bejegyzésem tanulsága: A szívvel-lélekkel teli írások alapja a jól öltözöttségben rejlik. Ha dalokat használtok, akkor variáljátok azokat és minél bátrabban öltöztessétek fel velük írásaitokat! Fő a változatosság!

Ihlet hiány: aktív keresési típus

Ihlet hiány: aktív keresési típus

"...tízezer mérföldes utazás

bár messze-haladt

ott kezdődött el az is csak

a talpad alatt.."

Tao te king 

„Télen nagyon hideg van. Nyáron nagyon meleg van. Soha sincs jó idő, mindig esik az eső.” Szól a népdal igen komor gondolatokat pengetve. Biztosan mindenki érzett már így, mintha egy bizonyos dolog sehogy sem sikerülne. Bárhogy is próbálkozunk egyáltalán nem jól sül el a dolog. Ez az írással is megesik. Amikor az ihlet bűbájos mosollyal megrázza a fejét, int egyet és lelép egyenesen ki a kertkapun… Ismerős érzés ugye? Az ember a falat kaparhatja, ha egyszer már odébb állt! Órákig, napokig, hetekig netán hónapokig megy a huzavona a lap vagy gép fölött. A mondatok kínkeservesen varázsolódnak elő, de ha ez meg is esik, akkor még egy ölre való vessző karó sem elég, hogy támogassa szegény dülöngélő, botladozó szövegrészeket. Röviden: gyötrelmes állapot uralkodik ilyenkor.

De mit lehet tenni? Az ihletet le kell vadászni, el kell kapni! Ennek furfangos módszereit próbálom most megosztani veletek, legalábbis azokat, amelyeket ismerek, alkalmazok vagy hallottam már róla. Legelsőnek kezdhetjük néhány igen egyszerű dologgal is, mint például egy 5 perces torna, arcmosás, pakolászás. Ezek igazából csak felfrissítenek az üres hely előtti merengésből, de az igazi válság idején egyáltalán nem használnak. Ekkor drasztikusabb csalogató módszerekhez folyamodhatunk. Ennek két fajtája van: 1. A csapdát állítunk és édes falatokkal oda vonzzuk az ihletet típus: Ez az aktív keresési forma, amikor konkrétan témák után kutat az ember. Egyik legelterjedtebb módja a zenehallgatás. Ilyenkor az új ritmusok, dallamok, hangok rég elfeledett érzéseket hoznak felszínre, amelyek tudat alatt régi emlékeket idéz fel, amelyekből meríthet az író. Vagy épp a szöveg, videó, hanghatás révén teljesen új dolgot ismer meg és befogadóvá válik az alkotni vágyó. Mindegyik esetben új hangulatot kölcsönözhetünk és ezáltal az ihletre is rátalálhatunk. Viszont van, amikor ez sem hatásos és jöhet egy hosszabb módszer: az olvasás. Ugyebár erről nem is kell sokat beszélnem, hiszen mindenki tudja, hogy ez nem csak új hangulatot, hanem teljesen új világot, életet nyújt. ( Itt mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy óvakodjon a plágiumtól, mert nem csak bűncselekmény, hanem erkölcstelen dolog is!) A különböző regények, novellák, elbeszélések során új szavakkal, stílusokkal, ábrázolási módokkal, mondatszerkesztésekkel ismerkedhetünk meg, amelyek mindig hasznosak egy író számára és az átlagemberre is fejlesztő hatással van. Bevallom őszintén nekem ezzel a módszerrel nem sikerült még új ötletekre bukkannom, csak fanfiction írásakor. A következő lehetőség, amikor az ember körbe néz a szobában/ környezetében és megvizsgálja az ott található tárgyakat, embereket, élethelyzeteket. Számos olyan íróról tudok, akik közterületeken, kávézókban és egyéb forgalmas helyeken írogatták javarészt regényeiket és mi lett belőle? Óriási siker! Általában ezek a művek bővelkednek szereplőkben, nevekben, változatos cselekmény szálakban és frappáns, élethű párbeszédekben. Én is sokat szoktam buszmegállókban, buszokon, bevásárló központokban, parkokban, téren, erdőben, iskolában, könyvtárban alkotni. Sőt külön buszvonalakra lebontott novella-füzéreim vannak. Egy bizonyos történetet csak azon a vonalon utazva írok. Viszont néha elég csak a szobában nézelődni. Pl.: Van egy festmény a falon. Elkezdek azon morfondírozni ki készíthette?, mikor alkothatta?, milyen célból?, mit érezhetett ekkor?, volt-e neki családja, barátai, állatai? és ehhez hasonló dolgokra gondolva. Vagy egy dísztárgyat meglátok és eszembe jut az egész története: kitől kaptam, hol járt, hogyan ismertem meg az illetőt, milyen közös programjaink voltak. Ilyen szempontból szemrevételezni lehet számos dolgot körülöttünk és majd csak elénk kerül valami alkalmas téma. Ezzel szemben lehet még lehetőségünk tévénézés közben ráakadni az inspiráló képsorokra, beszélgetésekre. E mellett ott van még az egyik kedvencem is, az interneten való kutakodás. Csak csukjuk be a szemünket és üssünk be 1-2 betűt a google keresőbe, majd a találatok között az érdekes oldalakon cél nélkül bóklásszunk! A világon rengeteg olyan dolog van, amiről még nem is hallottunk, nem hogy még eszünkbe jutna. Ez nem csak azért jó módszer, mert hasznos, hanem azért is, mert sok új információt tudhatunk meg. Persze ehhez többszöri próbálkozásra van szükség és kellő éberségre és némi időre. A siker legrosszabb esetben is 2-3 óra múlva jelentkezik, 2-3 oldalas szösszenet erejéig biztosan! Az aktív keresési formák egyik leginteraktívabb változata a kérdezősködés. Családtagok, barátok garantáltan értetlenül fognak állni a helyzethez. :D Mit csináltál ma? Merre jártál? Mit érzel most? Mi jut eszedbe erről a szóról? Mit tennél ebben a helyzetben? Mire gondolsz most? Mondj egy helyszínt!... és a felsorolást lehetne még folytatni, bár őszintén szólva ez is egy zsákutca az esetek igen nagy százalékában. A mostani bejegyzés utolsó becserkészős típusa egy olyan dolog, amit még nem hallottam senki mástól, csak magamról tudom, hogy alkalmazom. Ez a könyv felcsapás. Fogsz egy vastag könyvet és lerakod magad elé! Magadhoz veszel egy lapot vagy egy üres dokumentumot, ahova felírod az alábbi címkéket: helyszín, karakter, ige, egyéb (melléknév, főnév kupac). Aztán becsukott szemekkel felnyitod a könyvet valahol! Még mindig szemet behunyva az oldalon ráböksz egy szóra, majd megnézed. Amelyik gyűjtőhöz illik, oda beírod! Ezt egészen addig csinálod, míg nem jön ki 1,2 helyszín, 1-5 karakter, 3 ige, 4-8 egyéb dolog. (Ezek csak hozzávetőlegesek) Pl.: helyszín: pince karakter: nő, baba ige: tombol, fut, énekel egyéb: rettegés, kacagó, megbánás, láda, csokor, telefon. Ebből már ki lehet hozni egy történetet, amelyben egy anyuka és gyermeke születésnapot ünnepel, ahol vidám kacagás mellett egyszer csak a tomboló viharban valaki egy rózsa csokrot hagy a házuk előtt, amelyben egy fenyegető levél található az anyuka múltjából. Így rettegve a bosszútól elmenekülnek és egy közeli viskó pincéjében húzódnak meg. Az anyukát a megbánás és önvád marcangolja, de a gyermeke miatt küzd… egy történet vázlatosan, pedig csak néhány szót próbáltam elhelyezni. Szerintem ez az egyik leghasznosabb módja az egész ihlet vadászatnak és még a legválogatósabbak is képesek fél óra alatt megtalálni a szükséges szavakat.

A mostani bejegyzés egy kicsit hosszabbra nyúlt, mint vártam ezért egy későbbi alkalommal mesélek a passzív ihletkeresésről és annak lényegéről. Addig is mindenkinek jó vadászatot! Kalandra fel! Ne féljetek az előttetek heverő tényeket megkérdőjelezni, kibontani és áttanulmányozni!    

Publikáció

Nem rég érdekes dologra hívták fel a figyelmemet, így úgy gondoltam megosztom veletek is. Ráadásul szervesen kapcsolódik a blog témájához. Minden tollforgató gondolkodott már valamiféle publikáción, még akkor is, ha ezt hangosan még nem merte kimondani. Manapság számos formája létezik, hogy hallassuk hangunkat, gondolatainkat. ( Erre egyik jó opció a blogolás is.) Az e-könyvek forradalmában azonban egy újfajta (vagy csak számomra új) megjelentetés is feltűnt. Aki próbálta már vagy komolyabban játszadozott a gondolattal az tudja, hogy milyen nehézkes egy kezdő írónak a könyvkiadás. A kiadók dzsungelében könnyű elveszni és még a részletekről, miértekről, hogyanokról nem is beszéltünk. Ezt szerintem meglehetősen jól kiküszöböli a „csoportos, felhívásos” kiadás. Manapság egyre több közösségi, vállalati, különböző szervezetek által támogatott lehetőség adódik arra, hogy több akár pályakezdő író palánta is megmutathassa mondatait a nagyvilágnak egy-egy novella, vers, mese, elbeszélés keretein belül. Igaz nem kap hatalmas helyet a kötetben és természetesen többen osztoznak a publikáció örömében, de attól még ugyanúgy gyönyörködhet nyomtatásban megjelenő történetében. Ami azért nagy szó, hiszen valahol elkezdte az utat. Lerakta az első követ az út megépítéséhez. Tehát senki ne úgy tekintsen egy ilyen megjelenésre, mintha világmegváltó bestseller író vált volna belőle. Az sem biztos, hogy ezek után lapot fognak látni azok a szavak a dokumentumok mélyén. Ha másért nem talán az életünk egyik fejezetének apró örömeként megmarad. Viszont lehet, hogy valakit tényleg ez a megjelenés fog elindítani a nagy írók/költők világába és pár év múlva már csak mosolyogva emlékszik vissza, hogy „Igen akkor még nem is kaptam külön könyvet az írásaimnak, nem úgy, mint ma…”. Az én véleményem az, hogy az ember játszadozhat ilyen gondolatokkal, de maradjon a realitás talaján. Mindenképpen érdemes minden jó lehetőséget megragadni a publikálásra, mert nem tudhatjuk, mikor akad következő alkalom. Ha alaposan körbe jártuk a feltételeket és megfelelőnek találtuk azt a helyzetet, ami elénk került, akkor nyugodtan vágjunk bele. Ne féljünk a kudarctól! Legyünk bátrak, hiszen csak az a mag fog kihajtani, amelyet elvetünk! Gondolatokból világokat…

A legvégére, az érdekes dolog vagy nevezhetjük lehetőségnek is: http://www.mzsk.hu/2014/05/unnepi-konyvhet-2014-junius-12-14-kossuth-ter/

(Az oldal legalján megtalálhatjátok.) Én reményeim szerint megpróbálom beadni az egyik alkotásomat. Ha ti is kedvet kaptatok, ne habozzatok. Sok szerencsét nektek is és jó írást!    

Újra kezdés

Szervusztok! Amint láthatjátok teljesen megújult a blog külseje és funkciója is. Az utóbbi időben nem raktam fel újabb fejezeteket, vagy éppen novellákat. Ami  nem azt jelenti, hogy nem írtam. Sőt rengeteg új történetbe kezdtem bele és némelyeket lezártam, azonban szándékosan nem raktam fel őket blogra. Hogy miért? Mert egyszerűen így láttam jobbnak. A Hó angyal terjedelmes szövege és az össze-vissza beszúrt más történetek túlszaporodtak és kezelhetetlenné váltak. Ráadásul a Hó angyalt az elejétől fogva újra írtam a mostani írás tudásomnak megfelelően. Az újítást nem tervezem felrakni, mivel mi hamarabb megszeretném jelentetni könyv formájában. Novellákat elvétve találhattok majd a blogon, azok nem fognak megszűnni, de őket is egy fantasy kötet csokorba tervezem... 

Rendben, és akkor joggal kérdezhetitek, hogy mit fogtok itt találni, a megújult blogomon? Terveim szerint cikkeket írok egy-egy kérdéses témában, amelyek inkább filozófiai és erkölcsi jellegű szösszenetek lesznek. Néha elszárnyalok a 'Mi lenne ha...' világába, de olykor nyersen őszinte és tárgyilagos leszek. E mellett bele pillanthattok az aktuális írásaim háttérmunkáiba, avagy 'Amit nem lát az olvasó eredetileg...'. Megosztom veletek írási praktikáimat és tanácsaimat. Egyaránt lesznek kezdő tollforgatóknak figyelmébe ajánlandó cikkek és haladóknak is fejtörést okozó témájú merengések is. E mellett próbálok majd mindig valami újdonsággal és nem valami agyoncsépelt dologgal előrukkolni.  Persze azt nem állítom, hogy a kedvelt írással kapcsolatos kérdések nem kerülnek terítékre, azonban teljesen új perspektívából tárom elétek. 

További változások... az új bejegyzések hossza lecsökken, mivel nem egy 15 oldalt is meghaladó fejezetről lesz szó. Viszont gyakrabban, ha sikerülni fog akár hetente 2 is meg fog jelenni. Persze ne higgyétek azt, hogy ezek kis szonett könnyedségűek lesznek. Nem tudom, hogy igény van-e rá, de ahol tudok megpróbálok az íráshoz segítséget/ötletet/motivációt nyújtó dolgokat kitalálni/mellékelni. 

Remélem senki sem rémült meg nagyon, hogy eltűntek az írásaim, de haladni kell előre! Most egy új virág nyílik a régi blog gyökerénél és csak az idő és az én szorgalmam a megmondhatója, hogy mekkorára növi ki magát. E mellett örülök és hálás vagyok azoknak, akik még most is kitartanak mellettem és továbbra is olvasni fogják a blogomat! 

Akkor vágjunk bele! :)