Mint előző bejegyzésem végén említettem
a mostani cikkem a kezdeteket fogja pedzegetni. Úgy vélem ez egy
kimeríthetetlen téma, bár megpróbálok minél több gondolatomat megosztani
veletek ezzel kapcsolatban. Mikor eszembe jutott a kezdet szó önkéntelenül is a
saját Hó angyalom első próbálkozásai tűntek fel lelki szemeim előtt. Így most
úgy gondoltam beavatlak titeket is, bár lehet, hogy korábban már megtettem ezt.
Mint mindenki más ihlet nélkül én sem tudok
alkotni, azonban nálam ez a nagykönyvben megírtaktól eltérően történt. Még pár
évvel ezelőtt egy buszos kiránduláson vettem részt, ahol Ausztria gyönyörű
városkáit fedeztük fel. Ekkor még vidáman forgattam a könyveket az úton pihengetve.
Egy kósza gondolatom sem akadt az írással kapcsolatban. Éppen egy elcsépelt
filmet vetítettek a buszban, melynek nevét sem szeretném említeni, mert minden
bizonnyal mindenki a végletekig tanulmányozta a filmet és az előtte elkészült
regényt. A fárasztó utazás során egyik barátnőm szókimondó anyukája nevetve
tette a következő kijelentést: „Ilyet még én is tudnék írni!” Ez volt a
kulcsmondat, amely eljutott a szívemig. Eltűnődve pillantottam ki a tájra. Épp
fenyvesekkel tarkított erdei úton haladtunk. Körülöttünk a kora tavaszi
hóhullás nyomai voltak felfedezhetőek. Percekig emésztgettem a hallottakat.
Azelőtt fel sem merült bennem a gondolat, hogy én is képes lehetnék létrehozni
valami hasonlót. Azonban a gondolat már bekúszott az agyamba és nem hagyott nyugodni.
Izgatottan fordultam oda bátorítómhoz és válaszként rávágtam, hogy én is képes
vagyok a mai divatos fantasy kategóriában alkotni. Ezt megtoldottam azzal, hogy
elkezdtem azonnal. Épp a kezemben volt rajzolós füzetem. Az A4-es oldal hirtelenjében hatalmasnak tűnt és a füzet vége reménytelennek. Nem adtam fel,
ihlet után keresve bámultam kifele a tájra, amely nem kecsegtetett túl sok
változatossággal. Csak egy mondat jutott eszembe: „Angyalnak születtem, angyal
lettem.” Vajon a két tagmondat között mi a különbség? Ha valaki angyal, akkor
annak született vagy születése után vált azzá? Innen indult az egész gondolatmenetem.
Azonban ezek után nem minden úgy történt, mint a mesékben és boldogan írt, míg
meg nem…unta, hanem folyamatos úgynevezett szenvedés következett. Mivel még
korábban nem írtam semmilyen történetet, így ezzel a témával is meg kellett
küzdenem, de ezzel szemben ott voltak a tipikus regényírási problémák. Egyedül
és némi netes segítséggel kellett rájönnöm, hogy mire is van szüksége apró
betűfaló csemetémnek, hogy kerekedjen, terebélyesedjen. És ez nem kis munka,
legtöbbször éjszaka, úton, lopott órákon próbálgattam a tollforgatást, az
apróbb epizódok fekvését a történet során. Saját hibáimból tanulva a korábban
már említett kb 60 oldalas vázlat megszületett, de ez csak az akkori terveim
szerint a felét mostanra már csak az egyharmadát tette ki az egész irománynak.
Így ebből újult erővel és rengeteg háttér anyaggal hol a fejemben, hol lapon
indult meg a gépelt változat. Én milyen mellék firkálmányokat készítettem? Első
olvasásra az ember azt hinné, hogy egy ilyen egyszerű mondhatni kis dajkameséhez
nem kell nagy előkészület, szinte csak leül írni az ember és készen van.
Azonban meglepően sok dologra oda kell figyelni. A szereplőválogatástól kezdve
a karakterek bármiféle jellemfejlődésén át a szerepeltetésük gyakoriságán túl a
cselekményben megjelenő céljukkal, röviden minden szereplőhöz tartozó dologgal
tisztában kell lenni. És kinek kell tudnia a legjobban mindent, ha nem az
írónak? Bár jó magam is csináltam már olyat (Figyelem elő morzsa egyik készülő
alkotásomból!), hogy nem árultam el még magamnak sem az egyik karakter
legfontosabb titkát, mert nem akartam véletlenül elmondani az olvasóknak, és ha
magam sem tudom és előttem is titok, akkor ezzel kiszűröm a fecsegést is. Igen,
kedves Mu barátom olyan dolgot őrizget, amiről még én sem tudok. Minden
bizonnyal néhányan hallottatok már róla, amikor még nevet kerestem neki.
Azonban ő kivétel, aki erősíti a szabályt. Egy írónak ismernie kell az alkotását
és annak lakóit! Erre igen sokan ismertető úgynevezett háttércselekményeket dolgozhatunk
ki, amelyek nagy része nem kerül bele a valós műbe csupán az író ismerkedését
szolgálja a szereplőkkel. Vigyázat, jó dolog ez, de nem szabad elveszni benne,
nehogy az eredeti rovására menjen! Tehát miután megvan az alap ötletünk, a
szereplőket is kellően megismertük, akkor következhet a stabil helyszín vagy
helyszínek. Fontos, hogy tiszta képet kapjunk a tér összes apró eleméről, mert
az gondatlanságra vall, ha karakterünk még hétfőn tanácstalanul ácsorgott a
parkban a fák közötti mezsgyén, de kedden már egy játszótér és padok fogadják
ugyanazon az útszakaszon. Ezek apró dolgok, mint a szemszínek, de pont ezek a
részletek teszik gazdaggá a történetet, bár túlzott bemutatásuk pedig
unalmassá. Tudjátok, mint a kakaóban, ha túl sok a cukor és kevés a tej, akkor
túl édessé válik. Pont ilyen törékeny egyensúlyban van a cselekmény és a leírás
is. Apropó cselekmény, a következő lépcsőfok. A történések vázlatszerű
kidolgozása. Ez azért fontos, mert az ember hajlamos a fejben meglévő sorrendet
felcserélni, elfelejteni esetleg elkanyarodni tőle. Kell lennie egy célnak,
ahova el lehet jutnia a történetnek. Ha a kezdet és ez megvan, akkor egy
viszonylag képlékeny hosszúságú és témájú eseményfolyamot lehet kialakítani.
Mindig fontos, hogy legyen egy írott vázlatunk, amit alakítgathatunk, mert így
soha nem veszünk el a részletekben és az írás örömében. Van, amikor túlságosan
is jól mennek a dolgok és az ember hajlamos nagy vonalakban haladni vagy éppen
egyszerűen csak áthúzni a terveket, azonban ezt nem szabad. Mindig megfontoltan
mérlegelni kell az összes változtatást, hogy az milyen hatással lesz az egész
parányi világra, amit alkotunk. Ha meg pont elvesztettük a ritmus fonalát,
akkor ez lesz a támaszfalunk, ahova visszatérhetünk. Egy jó ötlet és egy jó
vázlat a megfelelő tudással és kitartással csodákra képes!
Tömören összefoglalva: 1. Ihlet
2. Szereplők
3.
Helyszínek
4.
Cselekmény
Innen könnyűnek tűnik, hiszen csak 4
lépés. Azonban ez a 4 pont magvas kérdéseket vet fel, dilemmákat foglal magában,
amelyek pont olyan szerteágazóvá teszik az írás művészetét, mint a faágak a
lombkoronát. Ne feledjétek mindig csak haladjunk ágról ágra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése