Elemore Leonard 10 szabálya

Mindenki ismeri a híres írót, Elemore Leonard-ot, aki alkotásaival vagy legalábbis alkotási stílusával bejárta az egész világot. 2007-ben készített 10 szabályt az írásról. Bizonyára ezzel is mindenki tisztában van. Természetesen, ha nem akkor nem kell szégyenkezni, mert eleinte pontosan én is így jártam. Hogy ki is Elmore John Leonard? A szókimondó krimi író úr 1925-ben született New Orlieans-ban és 2013 augusztus 20-án hunyt el. A „Ditroit-i Dickens-nek” is nevezték. Még egyetemi évei alatt kapott állást a tollforgatók világában. Rövid novellái és rendőr történetei realista stílusban íródtak. Sajnos én még nem olvastam tőle, de a jövőben szeretnék megismerkedni a sajátos írás stílusával. Váratlanul jött kíváncsiskodásom a korábban már említett 2007-es 10 szabályának az olvasása váltotta ki. http://olvasoterem.com/index.php/2010/03/a-regenyiras-10-szabalya-e-leonard-szerint/

A linkben ti is elolvashatjátok és mérlegelhetitek a pontokat. Én itt szeretném megosztani veletek a szabályokhoz tartozó észrevételeimet, de bárkinek a véleményét szívesen fogadom kommentben vagy más formában.

Az első szabályhoz: Általában az emberek előszeretettel alkalmaznak időjárás leírást a mű elején, mert egyszerű, segít rendezni a gondolatokat és támpontot ad. Magam is sokszor kezdek így a fent említett okok miatt. Azonban az tényleg igaz, hogy váratlanabb, életszerűbb és sokkal inkább kreatívabb egy cselekmény gazdag környezetről beszámolni az első sorokban, mint sem ábrándozó főhősünk unalmas időjárás fantazmagóriáit vizslatni.

Második szabályhoz: Nos, a prológushoz való hozzáállását erősen vitatom. Egy prológus célja a történet alap gondolatát összegezni, de legjobb esetben is allegorikusan ábrázolni az író ihletét, ami kiváltotta a mű elkészítését. A prológus egyfajta világítótorony a hajózó olvasók számára, amely megvilágít egyetlen pontot a rájuk váró kalandos szárazföldből. Azonban az a gondolat, hogy a prológust nem feltétlenül a szöveg áradat elejére kéne tenni roppant érdekes. Eddig még nem gondolkoztam ezen, egyértelműnek tartottam az elején megejteni ezt az apróságot, de bele gondolva izgalmas összefüggéseket ébreszthetünk az olvasóban, ha például valahol a regényünk közepén vagy valamivel azon túl helyezzük el.

Harmadik szabályhoz: Ezt a pontot többször is elolvastam, mert nem hittem el, hogy tényleg ez áll benne. Azonban szemeim nem csaltak, hanem megerősítették bennem az olvasottak értelmét. Eleinte úgy gondoltam teljes mértékben elutasítom ezt a hipotézist. Egy regény párbeszédéhez szerintem igen is elengedhetetlen a változatos leírás. Mert egyrészről nem is valósághű, ha mindenki ugyanolyan stílusban, azonos hangon meséli el gondolatait. Ezt egyszerűen nem lehet egy sima mondta igével elintézni! Másrészről az olvasónak joga van elképzelni a cselekményt, amit még jobban segítenek az ellenpéldaként emlegetett dünnyögte, lihegte igék. Azonban mondhatják egyes írók, hogy ők nem kívánnak minden apróságot megosztani olvasóikkal ezért maradnak ridegen a mondta bűvös mindenre jó szónál. Szíve joguk dönteni, azonban én az ellenkezőjére fogok törekedni és a nem krimi íróknak is ezt javasolom.

Negyedik szabályhoz: Nincs hozzáfűznivalóm.

Ötödik szabályhoz: Mélységesen egyetértek vele. A felkiáltójel túlzott gyakorisága szerintem olyan emberre utal, aki maga is kapkodó és engedi, hogy az érzelmei és ne ő írjon a lapra. Mindig fontos, hogy tudjuk mit akarunk írni és, hogy abba a szövegkörnyezetbe mennyi felkiáltójel kerüljön.

Hatodik szabályhoz: A hirtelennel az a baj, hogy képes hirtelen elszabadítani a poklot és hirtelen rengeteg hirtelen keveredik mondatainkba. J Keserű szájízzel olvastam a szabályt, mert saját írásomon tapasztaltam a hirtelen szó hihetetlen megugrását. Ha az ember egyszer használja egy szövegben, akkor nagyon oda kell rá figyelnie, mert ragadós. Én ennek esztétikai okát látom emellett a szóismétlés elkerülését. Az elszabadul a pokol szófordulatot is úgy vélem ezért érdemes elkerülni.

Hetedik szabályhoz: A tájszólások, ez egy érdekes dolog, mert vannak hihetetlenül jó tulajdonságai és rosszak is. Ha egy karakterünknek tájszólást adunk, akkor nyilván színesebbé tesszük történetünket is és a szereplőnket is feldobjuk vele. Olykor vicces részleteket tudunk ezáltal belecsempészni az epizódokba. Viszont a legfontosabb, hogy mindig legyen érthető, hogy mit is jelentenek ezek a mondatok, ne zökkentsék ki nagyon a befogadót az olvasásból. Másik rossz tulajdonsága, hogy a hírtelennel kéz a kézben jár és mindig szívesen kúszik be egyéb mondataink közé.    

Nyolcadik szabályhoz: Kerüljük a karakterek részletes fizikai leírását! Ez áll ebben a pontban. Ahhoz, hogy erről nyilatkozni tudjak meg kell állapodni abban, hogy mi számít részletesnek, elvégre minden relatív. Azonban úgy vélem itt Leonard úgy vélte a kevesebb több és a még kevesebb még több. Szerintem a középút a legjobb megoldás. A korábban írt karakter vázlatom ezt az irányt képviseli, de úgy vélem ez már krimi írónknál a túl részletes és felesleges kategóriát ütné meg. Én nyilván nem így gondolom, mivel akkor korábban nem ezt a mértékű karakter vázlatot osztottam volna meg veletek.

Kilencedik szabályhoz: Ugyanaz vonatkozik rá, mint az előzőhöz. Találjuk meg az egyensúlyt.

Tizedik szabályhoz: Az utolsó ponthoz érve hezitáltam, hogy milyen véleményt is alkossak. Volt benne olyan rész, amivel teljesen egyet tudtam érteni márpedig: gondolkozz az olvasó fejével! Ezt már egy korábbi bejegyzésemben a sakkjátékkal párhuzamot vonva szemléltettem. Ezzel együtt még rokonszenvesnek találtam azt az észrevételt is, hogy igen is sok könyv tartalmaz mérhetetlenül unalmas leíró részeket, amelyeket leginkább átugrunk. Általában úgy vélem, hogy ezeknek a műveknek az alkotója elvesztette az egyensúlyt és túlságosan elfordult a bő, kifejtős írás irányába, amely már nem élvezhető. Láttam már olyan híres író regényét, amely túlzás nélkül 20 oldal tájleírás és időjárás jelentés volt. Tényleg bámulatos tehetségre vall, hogy ilyen unalmas dologról (és itt nem a táj varázslatosságát akarom becsmérelni) képes ilyen rengeteget írni. Viszont, ha azt akarjuk, hogy olvassák is regényünket igenis ki kell tudni húzni néhány mondatot. Arra azonban mindenki figyeljen főként akkor, ha blogon vezeti aktív véleményező olvasókörrel fantáziájának betűkivetülését, hogy ne engedje át a gyeplőt az olvasóknak. Egy olvasó teljesen másképp látja a történetet, mint az írója és hajlamos lenne netán több részt kihagyatni a javítások során. Ha lehet mérlegeljük reálisan a helyzetet és csak néhány tanácsot fogadjunk meg könyvnek készülőnk közönségétől.      

Ezek voltak főbb gondolataim Elemore Leonard 10 saját szabályához, melyek néhol egyeztek, míg máshol új utat törtek a regényírás hogyanjának világában. Ebből a bejegyzésből remélem tisztán látszik mindenkinek, hogy míg alapjában véve én romantikus és fantasy témakörben tevékenykedek, addig Leonard főként a kirimijében és, hogy ezeket megírni egy szabály köteggel nem lehet. Az írás olyan varázslatos dolog, amelyet nem lehet pusztán pár vagy akár ezer meg ezer szabályban korlátozni, mert az írás korlátlan. Miért korlátlan? Mert folyamatosan a saját képzeletünkből táplálkozik, önmagunk és környezetünk nyújtotta kreativitásunkat rágcsálja megállíthatatlanul. A képzelet határtalan! Próbáljátok ki ti is!