Bejelentés

Sajnos és nem sajnos egy olyan hírt kell bejelentenem, amely roppant időszerű és elkerülhetetlen. A mai nap és az ősz megkezdésével IDEIGLENESEN abbahagyom a blogolást. Szívemhez nőtt ez a blog 3 év alatt, bár ez az idő nem látszik, mert nem régiben töröltem regényemet és írásaimat róla, hogy új cikkek írásába vágjam a fejszémet. Rengeteg ötletemet jegyeztem fel ezzel az új átállással kapcsolatban, azonban egy valamire nem figyeltem oda. Méghozzá az idő rohamosan közeleg, az óra ketyeg és nekem egy szép nyár elei napon rengeteg vizsgám támad, amit érettséginek hívnak. Ezért a maradék 1 évet megfogadtam, hogy blogolás és írás nélkül töltöm. Tehát kicsit szomorkásan, de azért nem mély letargiában, (hiszen nyáron új dolgokkal jelentkezem) lezárom az eddigi cikkeim sorát. Remélem mindenki hasznosnak találta őket, vagy aki csak ablakon kidobott üres soroknak véli őket az jót nevetett rajtuk legalább (bár megjegyzem az utóbbi, akkor vagy zseni vagy ostoba). Köszönöm a rendszeres olvasóimnak a kitartást és azoknak, akik gyakran jártak erre, hogy feldobják egy kicsit a látogatottsági statisztikámat. Jövő júliusban folytatom! Addig is merjetek álmodni, képzelni és írni!

Werewolf boy

Werewolf boy

Az utolsó bejegyzésemben nem írással kapcsolatos dolgot szeretnék fejtegetni, hanem egy filmet bemutatni, amelyet nem olyan rég láttam. Azért is fogalmaztam meg ezt a kis filmajánlót, mert a Werewolf boy egy bámulatos alkotás, amely több szempontból is tetszett. Ezért szeretném megosztani veletek a blogomon. Mint a film borítóképe is mutatja egy dél-koreai romantikus fantasyról van szó. Aki elsőnek ránéz a képre egyből egy sablonos téma jut eszébe a fiúról és a lányról, akik a végén összejönnek és a néző máris lapozna a következő filmhez az ismertető elolvasása nélkül. Én nem így tettem valamilyen okból kifolyólag… aminek a vége az lett, hogy végig néztem a 125 perces csodát. Lehet, hogy egy kicsit túlzok, de egy nem mindennapi, de még sem nevezhetném, hogy egyedülálló történettel rukkoltak elő. Az átlagos Soon Yi magántanulókét otthon készül az érettségire, ugyanis a lánynak tüdő problémája van. Ezért is költözik el vidékre családjával az elhunyt apja munkatársának a fia jóvoltából, aki azonban házasságot remél az ifjú lánytól cserébe. A történet ott kezdődik el igazán, amikor Soon Yi egy fiút talál a házuk melletti fészerben, ahol korábban az előző tulaj farkasokkal kísérletezett. Az idegen nem tud beszélni és láthatóan teljesen magára hagyták. Ezért a család rövid időre befogadja és elnevezik Chul Soo-nak, aki egyáltalán nem tud viselkedni főként az étkezések során. Soon Yi elhatározza, hogy egy kutyakiképző könyv segítségével engedelmességre tanítja a fiút. Ez alatt az idő alatt Chul Soo rengeteg dolgot megtanul a lánytól és elkezd hozzá ragaszkodni. Soon Yi is megkedveli a néma idegent, azonban békéjük akkor ér véget, amikor a ház valódi tulajdonosa nyíltan előáll házassági szándékával és féltékeny nem lesz Chul Soo-ra. A film során a bonyodalmak fokozódnak és egy érzelmekkel teli drámai eseménysor tárul elénk. Az elfojtott őszi ködöket és komor folytonos esők hangulatát idéző filmben tanúja lehetünk egy olyan bűvös kettősségnek, amely magában foglalja a hűséges megszenvedett kutyus és szerető gazdája kapcsolatát és a megismerni, megszeretni és elveszteni majd megtalálni és elfogadni élettragédiát. Ebből egy is mély érzelmeket vált ki a befogadóból, de együttesen garantált a meghatódott könnyek csendes zápora. Úgy vélem ez a film nem lehetett volna ilyen ragyogó, ha a színészek nem alakítanak tökéletesen. A Soon Yi-t alakító színésznő megfelelően kezelte arcvonásait még a legnehezebb jelenetek során, azonban a pálmát Song Joong Ki vitte el Chul Soo karakterével. Egyszerre volt szerelmes főhős és szorgosan tanuló kutya. Tökéletesen leutánozta és megmutatta nekünk a leghétköznapibb házi kedvencünk összes apró tulajdonságát. A türelmetlen, izgatott toporgás az ajtó előtt, ahogy a lányt várja, vagy amikor jó cselekedet után jutalmat remél. Egy szóval briliáns utánzás tanúi lehettünk, bár az egész történetben talán kétszer, ha megszólal. Azonban most mégis a kettősség második részét részletezném leginkább, amely rengeteg romantikus könyvnek az alapja is, mivel az életből származik, a megismerni, megszeretni és elveszteni majd megtalálni és elfogadni élettragédia. Ez nem Madách: Embertragédiája, hanem magának az életnek a tragédiája. A mi lett volna ha… és a … már késő… őrült keserves körforgása, amelyre csak a film legvégén jövünk rá Soon Yi utolsó mondataiból. Érdemes őket szóról szóra megjegyezni és útravalónak eltenni magunknak, mert egy örök élethez való tudás van bennük. Nehéz így írni a tartalom mögöttes jelentéséről, hiszen nem szeretném elárulni a folytatást, mert lehet, hogy valaki kedvet kap hozzá megnézni. Minden esetre azt ajánlom, aki a Werewolf boy című alkotásra kíváncsi az egy csendes szobában üljön és várja azokat a bizonyos mondatokat, melyek élete végéig igazak kivétel nélkül mindannyiunkra! Jó film nézést!     

Háztervezés könnyedén

Háztervezés könnyedén

Hó angyalból: A farkaslak földszintje

A mostani bejegyzésem nem kapcsolódik szervesen az íráshoz, inkább az alkotást elősegítő háttérmunka egyik fontos szegmenséről fog szólni. Egy történet elkészítése során rettentően fontosak a helyszínek. Különböző környezetet, tereket kell kialakítanunk karaktereink számára, ahol mindennapjaikat vagy életük legnagyobb eseményét élhetik át. Legyen szó egy intergalaktikus csata színhelyéről vagy éppen csak főhősünk szobájáról mindenképpen részletesen tudnunk kell annak felépítéséről. Például, ha egy magányos tudós férfi mindennapjait szeretnénk végig követni, akkor nyílván haza megy a munkájából, ahol különféle ingerek érik: a padló burkolata, a fal színe, a bútorok stílusa, a megvilágítás, a helységek elhelyezkedése és még a személyes tárgyakról és dekorációs elemekről nem is beszéltem. Több okból jó, ha tisztában vagyunk tudósunk életterével, hiszen ezzel szemléltethetjük az ő anyagi helyzetét, gyűjtőszenvedélyét, kedvenc színét, rajongásának tárgyát, munkáját, élet stílusát. Egészen különleges sport iránti érdeklődést mutathat, ha különféle horgász felszerelések, kellékek hevernek a nappalijában és hűtőjének tartalmát is a legutóbbi fogás teszi ki. E mellett színesíti a regényt, ha ilyen apróságokra is kitérünk. Persze itt is figyelni kell a mértékre, a leírás ne legyen túl sok. Más részről remek epizódrészeket nyújt a lakás tárgyainak felhasználása. Képzeljük el magunkat tudós barátunk helyzetébe, most mi vagyunk ő. Ott állunk a nappali ajtóban és munka után fáradtan körbe tekintünk. Mit látunk? A barna szófán túl egy akvárium helyezkedik el, amelyben apró, színes tengeri halak tátognak. Tudós lévén felhasználhatjuk őket ártalmatlan kísérletekre, vagy megetethetjük őket, esetleg átrendezhetjük, kitakaríthatjuk akváriumukat. Más fele nézve azonban egy a könyvespolcon hagyott bontatlan levelet fedezhetünk fel. Itt akár olvasás nélkül kidobhatjuk vagy talán átfuthatjuk régi barátunk sorait, de még az is megeshet, hogy egy váratlan munka ajánlat kerül elénk. Egy szó, mint száz, a tárgyak nem csak tájékoztatásul vannak szereplőnk háttérszínezeteként, hanem kulcsként egy apróbb cselekvéshez vagy eseménysorozathoz. Azonban hogyan tarthatjuk észbe mindezt a sok információt? Erre az egyik legjobb módszer a rajzolás. Helyszíneinket érdemes alaprajz formában megörökíteni és a bútorok, nagyobb tárgyak helyét berajzolni. Erre használhatjuk saját rajztudásunkat vagy számítógép segítségével megoldhatjuk a dolgot. Én erre a Sims2-t szoktam használni, ha sok időm van és mindent aprólékosan szeretnék elkészíteni. Viszont van egy egyszerűbb és gyorsabb program is, amely kifejezetten lakberendezésre szolgál. Ez a Sweet Home 3D, amely nem csak 2D-s alaprajzot készít, hanem 3D-s képet is mutat. Nem csak a falakat és a nyílászárókat, hanem a bútorokat is át lehet színezni kedvünk szerint. Bár az apróbb használati tárgyakat nem tartalmazza, de azokat külön egy lapra felírhatjuk vagy a berendezett építményünk képének kinyomtatása után bejelölhetjük a megfelelő helyekre. A Sweet Home 3D-t ingyen le lehet tölteni az Origo szoftverbázisról. Ellenben nem szabad megfeledkeznünk a szabadtéri helyszínekről sem, az utcákról, parkokról, erdőkről… Mivel nagy területekről beszélünk, amelyeket sokszor elhelyezkedésben viszonyítunk egymáshoz és a belsőterekhez ezért én inkább kézzel rajzolom meg ezeket. Megtervezem az egyes kültéri részeket, majd egymáshoz kapcsolom őket és aztán részletesen kidolgozom az egészet újra. Persze az utolsó műveletet csak akkor hajtom végre, ha tényleg szükséges a történet szempontjából a nagyfokú részletesség. Korábban már részleteket mutattam az Anzalgópia Krónikák című jelenleg is készülő irományomból. Még csak az előmunkálatok elejénél járok, de máris számos programmal dolgoztam és több térképet is terveztem, hogy az alaprajzokról ne is beszéljek. Azonban ez a legegyszerűbb módja, ha az ember egy 33 országból álló fantasy világot szeretne részletesen kidolgozni.  Természetesen nem szükséges az összes regényhez, hosszabb terjedelmű novellához ilyen mértékű részletességre törekedni. Mindig azt kell figyelembe venni, hogy mennyit igényel a műfaj és a cselekmény szerkezete. A saját írásstílusod sem a legutolsó, mert ismerek olyan alkotókat, akik szinte csak pár tárggyal és rövid leírásokkal dolgoznak, de történetük dinamikus és legtöbbször vicces. Azonban, akit kíváncsivá tettem a programmal kapcsolatban, annak jó letöltést és tervezgetést!      

Elemore Leonard 10 szabálya

Mindenki ismeri a híres írót, Elemore Leonard-ot, aki alkotásaival vagy legalábbis alkotási stílusával bejárta az egész világot. 2007-ben készített 10 szabályt az írásról. Bizonyára ezzel is mindenki tisztában van. Természetesen, ha nem akkor nem kell szégyenkezni, mert eleinte pontosan én is így jártam. Hogy ki is Elmore John Leonard? A szókimondó krimi író úr 1925-ben született New Orlieans-ban és 2013 augusztus 20-án hunyt el. A „Ditroit-i Dickens-nek” is nevezték. Még egyetemi évei alatt kapott állást a tollforgatók világában. Rövid novellái és rendőr történetei realista stílusban íródtak. Sajnos én még nem olvastam tőle, de a jövőben szeretnék megismerkedni a sajátos írás stílusával. Váratlanul jött kíváncsiskodásom a korábban már említett 2007-es 10 szabályának az olvasása váltotta ki. http://olvasoterem.com/index.php/2010/03/a-regenyiras-10-szabalya-e-leonard-szerint/

A linkben ti is elolvashatjátok és mérlegelhetitek a pontokat. Én itt szeretném megosztani veletek a szabályokhoz tartozó észrevételeimet, de bárkinek a véleményét szívesen fogadom kommentben vagy más formában.

Az első szabályhoz: Általában az emberek előszeretettel alkalmaznak időjárás leírást a mű elején, mert egyszerű, segít rendezni a gondolatokat és támpontot ad. Magam is sokszor kezdek így a fent említett okok miatt. Azonban az tényleg igaz, hogy váratlanabb, életszerűbb és sokkal inkább kreatívabb egy cselekmény gazdag környezetről beszámolni az első sorokban, mint sem ábrándozó főhősünk unalmas időjárás fantazmagóriáit vizslatni.

Második szabályhoz: Nos, a prológushoz való hozzáállását erősen vitatom. Egy prológus célja a történet alap gondolatát összegezni, de legjobb esetben is allegorikusan ábrázolni az író ihletét, ami kiváltotta a mű elkészítését. A prológus egyfajta világítótorony a hajózó olvasók számára, amely megvilágít egyetlen pontot a rájuk váró kalandos szárazföldből. Azonban az a gondolat, hogy a prológust nem feltétlenül a szöveg áradat elejére kéne tenni roppant érdekes. Eddig még nem gondolkoztam ezen, egyértelműnek tartottam az elején megejteni ezt az apróságot, de bele gondolva izgalmas összefüggéseket ébreszthetünk az olvasóban, ha például valahol a regényünk közepén vagy valamivel azon túl helyezzük el.

Harmadik szabályhoz: Ezt a pontot többször is elolvastam, mert nem hittem el, hogy tényleg ez áll benne. Azonban szemeim nem csaltak, hanem megerősítették bennem az olvasottak értelmét. Eleinte úgy gondoltam teljes mértékben elutasítom ezt a hipotézist. Egy regény párbeszédéhez szerintem igen is elengedhetetlen a változatos leírás. Mert egyrészről nem is valósághű, ha mindenki ugyanolyan stílusban, azonos hangon meséli el gondolatait. Ezt egyszerűen nem lehet egy sima mondta igével elintézni! Másrészről az olvasónak joga van elképzelni a cselekményt, amit még jobban segítenek az ellenpéldaként emlegetett dünnyögte, lihegte igék. Azonban mondhatják egyes írók, hogy ők nem kívánnak minden apróságot megosztani olvasóikkal ezért maradnak ridegen a mondta bűvös mindenre jó szónál. Szíve joguk dönteni, azonban én az ellenkezőjére fogok törekedni és a nem krimi íróknak is ezt javasolom.

Negyedik szabályhoz: Nincs hozzáfűznivalóm.

Ötödik szabályhoz: Mélységesen egyetértek vele. A felkiáltójel túlzott gyakorisága szerintem olyan emberre utal, aki maga is kapkodó és engedi, hogy az érzelmei és ne ő írjon a lapra. Mindig fontos, hogy tudjuk mit akarunk írni és, hogy abba a szövegkörnyezetbe mennyi felkiáltójel kerüljön.

Hatodik szabályhoz: A hirtelennel az a baj, hogy képes hirtelen elszabadítani a poklot és hirtelen rengeteg hirtelen keveredik mondatainkba. J Keserű szájízzel olvastam a szabályt, mert saját írásomon tapasztaltam a hirtelen szó hihetetlen megugrását. Ha az ember egyszer használja egy szövegben, akkor nagyon oda kell rá figyelnie, mert ragadós. Én ennek esztétikai okát látom emellett a szóismétlés elkerülését. Az elszabadul a pokol szófordulatot is úgy vélem ezért érdemes elkerülni.

Hetedik szabályhoz: A tájszólások, ez egy érdekes dolog, mert vannak hihetetlenül jó tulajdonságai és rosszak is. Ha egy karakterünknek tájszólást adunk, akkor nyilván színesebbé tesszük történetünket is és a szereplőnket is feldobjuk vele. Olykor vicces részleteket tudunk ezáltal belecsempészni az epizódokba. Viszont a legfontosabb, hogy mindig legyen érthető, hogy mit is jelentenek ezek a mondatok, ne zökkentsék ki nagyon a befogadót az olvasásból. Másik rossz tulajdonsága, hogy a hírtelennel kéz a kézben jár és mindig szívesen kúszik be egyéb mondataink közé.    

Nyolcadik szabályhoz: Kerüljük a karakterek részletes fizikai leírását! Ez áll ebben a pontban. Ahhoz, hogy erről nyilatkozni tudjak meg kell állapodni abban, hogy mi számít részletesnek, elvégre minden relatív. Azonban úgy vélem itt Leonard úgy vélte a kevesebb több és a még kevesebb még több. Szerintem a középút a legjobb megoldás. A korábban írt karakter vázlatom ezt az irányt képviseli, de úgy vélem ez már krimi írónknál a túl részletes és felesleges kategóriát ütné meg. Én nyilván nem így gondolom, mivel akkor korábban nem ezt a mértékű karakter vázlatot osztottam volna meg veletek.

Kilencedik szabályhoz: Ugyanaz vonatkozik rá, mint az előzőhöz. Találjuk meg az egyensúlyt.

Tizedik szabályhoz: Az utolsó ponthoz érve hezitáltam, hogy milyen véleményt is alkossak. Volt benne olyan rész, amivel teljesen egyet tudtam érteni márpedig: gondolkozz az olvasó fejével! Ezt már egy korábbi bejegyzésemben a sakkjátékkal párhuzamot vonva szemléltettem. Ezzel együtt még rokonszenvesnek találtam azt az észrevételt is, hogy igen is sok könyv tartalmaz mérhetetlenül unalmas leíró részeket, amelyeket leginkább átugrunk. Általában úgy vélem, hogy ezeknek a műveknek az alkotója elvesztette az egyensúlyt és túlságosan elfordult a bő, kifejtős írás irányába, amely már nem élvezhető. Láttam már olyan híres író regényét, amely túlzás nélkül 20 oldal tájleírás és időjárás jelentés volt. Tényleg bámulatos tehetségre vall, hogy ilyen unalmas dologról (és itt nem a táj varázslatosságát akarom becsmérelni) képes ilyen rengeteget írni. Viszont, ha azt akarjuk, hogy olvassák is regényünket igenis ki kell tudni húzni néhány mondatot. Arra azonban mindenki figyeljen főként akkor, ha blogon vezeti aktív véleményező olvasókörrel fantáziájának betűkivetülését, hogy ne engedje át a gyeplőt az olvasóknak. Egy olvasó teljesen másképp látja a történetet, mint az írója és hajlamos lenne netán több részt kihagyatni a javítások során. Ha lehet mérlegeljük reálisan a helyzetet és csak néhány tanácsot fogadjunk meg könyvnek készülőnk közönségétől.      

Ezek voltak főbb gondolataim Elemore Leonard 10 saját szabályához, melyek néhol egyeztek, míg máshol új utat törtek a regényírás hogyanjának világában. Ebből a bejegyzésből remélem tisztán látszik mindenkinek, hogy míg alapjában véve én romantikus és fantasy témakörben tevékenykedek, addig Leonard főként a kirimijében és, hogy ezeket megírni egy szabály köteggel nem lehet. Az írás olyan varázslatos dolog, amelyet nem lehet pusztán pár vagy akár ezer meg ezer szabályban korlátozni, mert az írás korlátlan. Miért korlátlan? Mert folyamatosan a saját képzeletünkből táplálkozik, önmagunk és környezetünk nyújtotta kreativitásunkat rágcsálja megállíthatatlanul. A képzelet határtalan! Próbáljátok ki ti is!   

Michelle Paver: Farkastestvérek

Michelle Paver: Farkastestvérek

Most egy könyvajánlót hoztam, így nyár búcsúztatónak, ha valakinek kedve támad ősszel olvasgatni. Bevallom őszintén augusztus elején kaptam le egy könyvesbolt polcáról ezt a könyvet hosszas nézelődés után. Nem volt feltűnő borítója, vagy éppen figyelemfelkeltő című. Nem akart mindenképpen az olvasó arcába mászni erőszakosan, mint ahogy manapság néhány közkedvelt könyv. A fejemben egy gondolat járt: Ne ítélj borító alapján! Levettem a polcról és a hátulsó ismertetőt kezdtem el olvasni. Érdekes történetnek tűnt, de nem eléggé ahhoz, hogy megvegyem. Letettem és jártam a köröket a könyvesboltban. Teltek a percek, ahogyan a lépések száma és én ismét ennél a könyvnél kötöttem ki. Nagyot sóhajtottam és a kasszához léptem, mert tudtam, hogy valamiért kíváncsi vagyok a regényre. Erre mondják, hogy a könyv találja meg az olvasót és nem fordítva. Számos érv szólt amellett, hogy ne ezt válasszam, de mégis megtettem és nem csalódtam. Michelle Paver neve ismeretlenül csengett a fülemben, mikor az első oldalhoz lapoztam. Az első sorokon végig futva egy izgalmas in medias res-hez hasonló kezdésbe csöppentem és már csak azon kaptam magamat, hogy éjszaka van és 40 oldal eltűnt. Hümmögve forgattam kezeimben az alkotást és azon mosolyogtam, hogy talán mégis jó könyvre bukkantam.

„ A Farkastestvér lebilincselő mese barátságról és túlélésről. Egy olyan világban játszódik, amelyet áthat a varázslat és a természet hatalma, és ahol egy barátba vetett bizalom élet-halál kérdésévé válhat.”

Eleinte túlzónak találtam az ismertető ezen részét, de az utolsó lapokhoz érve rá kellett jönnöm, hogy tökéletes megfogalmazása a történetnek. Igazán mély érzelmeket tartalmaz, de mégsem nyomja rá a bélyegét a könnyed cselekményre.

Hogy miről is szól?

A pattintott kőkorban játszódik történetünk, ahol megismerhetjük Pa fiát, Torakot, a 12 éves leendő vadász fiúcskát. Torak és Pa törzsüktől elválva élnek az Erdőben egészen addig, míg egy démon szállta medve nem tűnik fel, amely végez Pa-val. Torak ígéretet tesz a haldokló apjának, hogy megmenti az Erdőt a fenevad pusztításától. Ekkor azonban még nem tudja, hogy mire is vállalkozott. A kalandos út során Torak rájön az egyedüllét, a család, a barátság, a kitartás, a küzdés és a saját életének céljára. Mindezt vezetője, hűséges társa és egyfajta testvére társaságában teszi, Farkassal. A kis ordas Torak legjobb barátjává válik és segít neki a medve legyőzésében. Viszont az Erdőben nem csak ketten vannak…

Írás szempontjából nyugalmat árasztó, azonban mégis gördülékenyen olvasható szövegről van szó. Michelle Paver elképesztő módon mutatja be a farkasok életét, kommunikációját és viselkedését. A legapróbb finom mozgástól kezdve a legjellegzetesebb vonásig mindent lejegyzett róluk, nem is csoda, ha négy emberhez fordult segítségért információgyűjtés gyanánt. Azonban nem csak a farkasok terén volt alapos a háttér kutatómunka kapcsán, hanem a hollók és a kor vadászeszközeinek és túlélési praktikáinak a felkutatásakor. Nem sajnálta rá az időt, hogy Észak-Finnország erdőit járva elsajátítson maga is néhány eszközkészítési módszert, amelyekről regényében írt. Ezt találom alapos háttérmunkának, amelynek segítségével képes volt hitelesen bemutatni nekünk a kőkori vadászok életét, de ezt olyan bámulatosan titokban, hogy igazából olvasás közben nem is jövünk rá, hogy tulajdonképpen új dolgokra tanít minket. Pozitív emlékként könyveltem el ezt a regényt, amelyet még biztos el fogok olvasni többször. Ajánlom nektek is, főleg, aki szereti a farkasokat és a természetet!