Szereplő vázlat

Név:

Becenév:

Kor:

Nem:

Lakhely:

Faj ( fantasy esetén):

Külső: 

·         Arc:

v  alakja

v  csontelváltozás

v  fogak

v  bőr

v  szemek

v  haj

v  orr

v  fül

v  szemöldökráncolási fajták

v  ráncok

v  ajkak

Mindennek a mérete, színe, állaga, hossza, elhelyezkedése.

·         Test:

v  alakja

v  izomzat

v  rendellenességek, sebek

v  magasság

v  testtartás

v  jellegzetes mozdulatok

v  kéz

v  láb

szerepe a történetben:

célja:

vágyai:

jóban van velük:

rosszban van velük:

semleges velük:

belső tulajdonságok:

szokások:

kedvenc :

·         zene

·         szín

·         külső (akihez vonzódik)

·         sport

·         étel

·         állat

·         példakép

·         könyv/újság

·         tévéműsor

·         hobbi/szórakozás

·         tárgy

·         helyszín

·         növény

·         évszak/napszak

múlt:

·         családtagok

·         családi kapcsolatok

·         gyerekkori történetek

·         változások (milyen most a gyerekkori énjéhez képest)

·         fontos események

Írd a szempontok után a szereplődre jellemző címszavakat! Ha valami nem kivehető, akkor kérdezz nyugodtan! 

Szereplők

(Naruto, saját montázs)

A történetírás egyik sarkalatos pontja a szereplőválogatás, akárcsak egy casting meghallgatásra kell hívnunk képzeletünk összes élőlényét. Mikor eljutottunk addig az állapotig, hogy fejünkben már a cselekmény főbb vázlata megszilárdult (mert tételezzük fel most, hogy ihletünk forrása a cselekményt és nem egy szereplőt formázott meg elsődlegesen) akkor feltehetjük magunknak a kérdést, hogy ki/kik fognak végig bandukolni oldalaink tömkelegén. Ez egy roppant fontos dolog, hiszen ezek a karakterek fognak téged képviselni egész művödön keresztül. Ha összecsapod a külsejüket és kiforratlan tulajdonságokkal ruházod fel őket, akkor az olvasók egy részt nem lesznek képben, más részt elbarangolnak más könyvek irányába, mint a birkanyáj. Tehát minden firkász ragadja meg a kalapácsot és építsen biztos kerítést olvasó nyájának a szereplőiből! Ezek közül is a legmérvadóbb a főszereplő kidolgozottsága, mivel ő fogja kézen a közönséget és vezeti be életébe. Persze vannak olyan történetek, melyekben nem lehet elkülöníteni egy személyt, hanem inkább egy csoportot. Ezeknél az alkotásoknál kifejezetten figyelni kell a banda összes tagjára. A mellékszereplők sem elhanyagolhatóak, mert ők is a regény/novella részei, akik jelenlétükkel színesítik a szöveget. Például az én személyes kedvenceim mindig valamely mellékszereplő, amely végig jelen van, de inkább csak a háttérben figyel és hagyja kibontakozni a főhőst. Igen, igen beszélek itt a karik fontosságáról, azonban arra még nem tértem ki, hogy miként is kell őket élethűvé varázsolni, olyanná amellyel egy iskolás regény olvasója szívesen találkozna a menzán, vagy a horror kedvelő is borzongva gondol vissza rá. Sok helyen nézelődtem annak idején ebben a témában, de meg kell vallanom a sok gyönyörű bejegyzések között volt olyan, amely túl felületes volt és akadt olyan is, amely az információhoz vágyót mélységesen untatta és ha nem jutott már el a kihalás széléig az ezen tárgyról való elmélkedés végére vagy csak merő egyszerűséggel átugrotta azt a részt, akkor elérkezhetett a hőn áhított ’vázlat kérdésekig’. Szerintem mindenki számára ismerősek a sablon szövegek: Gondolkozz el a kérdéseken és válaszolj rájuk! És ezek után egy rakat bonyolult végeláthatatlan kifejtős(!) kérdés következik, melyet már a 3. embered után mellőzöl. Legalább a szándék megvolt… Viszont arról senki sem beszél, hogy miként ismerjük meg a cselekményünket eljátszó színészünket. Hogyan juthatunk el addig, hogy a kérdésekre tudjunk válaszolni? Elárulom, aki még az elején egy teljesen friss szereplőt szeretne kreálni ezekkel a kérdésekkel sehogy, vagy csak nagyon lassan. Bár kitudja, sok félék vagyunk, sok módszert használunk, valakinek így könnyebb. De most megmutatom én hogyan szoktam ezt csinálni. Először is végig gondolom a cselekményemet és megnézem hány szereplő szükséges hozzá. Én általában az egy főszereplős történetek híve vagyok. Így mindig vele kezdek. Megnézem, hogy milyen jellem illene legjobban a történethez és egy lapra leírok néhány általános jelzőt róla. Nem kell aprólékosnak lenni, csak a legszembetűnőbbeket. Ezeket lehet később csiszolni. Pl.: bátor, markáns arc, dühös, nagy ököl. Aztán ezeket kifejtheted, hogy milyen helyzetekben viselkedik hősiesként és melyekbe fúj elsőként visszavonulót. Mikor lesz mérges, milyen lesz az ábrázata, amikor dühös és ilyenek. Általában a szereplőimhez egy színt is társítok. Mikor a Hó angyalból Eriket terveztem, akkor a karamell szín jutott eszembe, mert napsütötte délután volt, ahhoz képest, hogy ősszel gondolkoztam ezen. Ellenben Riley-hoz a sötétkéket párosítottam. Így mikor az adott szereplőre gondoltam megjelent előttem a szín és a hozzá tartozó összes tulajdonsága. Ha már rendelkezünk megfelelő számú főhőssel, akkor elgondolkodhatunk a tipikus mellékszereplőkön. Milyen segítő társakra, környezetében elhelyezkedőkre, ellenségekre van szüksége? Ha mindegyik vagy legalábbis a legtöbb karakter legalább a korábban a főszereplőnél említett szintig kialakult, akkor nyugodtan neki állhatunk a kérdéseknek vagy vázlatoknak. Az én vázlatomat a következő bejegyzésben láthatjátok majd. Ha sikeresen kitöltöttük a szereplőink vázlatát, akkor nyugodtan állíthatjuk, hogy kiforrott, megfelelően aprólékos karaktereket alkottunk. Azonban, ha csak ennyi lenne a titka a jó szereplőírásnak, akkor rengeteg lenne belőlük. Mivel ez csak a szereplő megalkotása volt. Azonban látnunk kell hogyan is dolgoznak hőseink élesben, a lapokon, amit csak a mű megírása után vagy jobb esetben felénél állapíthatunk meg. Mire is figyeljünk oda, ha azt akarjuk, hogy vázlat emberkénk a szövegben is ugyan olyan maradjon? Nyilván itt nem a külső leírásokkal lesz probléma, hanem a belső tulajdonságok kivetítésével és a reakcióval. Emlékeztek, amikor az elején írtam, hogy elsőnek kigondoltam milyen karakterekre van szükségünk a cselekményhez? Ez pontosan azért történt, hogy főbb cselekvéseik harmonikusak legyenek a lelkivilágukkal. Példa: Ha a főhősünk egy csendes, visszahúzódó netán még allergiás egyén. Akkor ne várjuk tőle, hogy egyik napról a másikra önszántából elvállal egy dzsungeli expedíciót. Persze bele is kényszeríthetik ebbe az útba, azonban az esőerdőben már nem változhat át mindent megoldó túlélővé. Mert akkor a karakter nem lesz élethű. Tehát mindig figyeljünk oda az összhangra! Lelkivilágát, gondolatait mindig igyekezzünk párbeszédei során meglebegtetni. Akár írhat naplót is, azonban annak írásstílusa és módja, rendszeressége tükrözze a jellemét. Ha van egy figyelmetlen, kapkodó emberünk, akkor nem írattathatunk vele fél oldalnál hosszabb hibátlan szöveget pázmányi körmondatokkal.

Ezeken túl nem csak ilyen mesterséges körülmények között születhetnek meg fikció kalauzaink, hanem váratlanul egyenesen a való életből. Mivel társas lények vagyunk, így rengeteg más emberrel vesszük körbe magunkat, melyektől akaratlanul is ellesünk dolgokat, legyenek azok apró szokások, szólások, szavak, nonverbális közlésformák egy adott szituációban. Esetleg látunk egy számunkra érdekes embert, akiből kiindulva egy teljesen új lény jön létre. Bárhogy is alakul a történeteknek szüksége van határozott körvonalakkal rendelkező szereplőkre, amelyeknek személyisége vagy csak külseje a könyvhöz láncolja az olvasót.

   

Hogyan kezdjünk neki?

Mint előző bejegyzésem végén említettem a mostani cikkem a kezdeteket fogja pedzegetni. Úgy vélem ez egy kimeríthetetlen téma, bár megpróbálok minél több gondolatomat megosztani veletek ezzel kapcsolatban. Mikor eszembe jutott a kezdet szó önkéntelenül is a saját Hó angyalom első próbálkozásai tűntek fel lelki szemeim előtt. Így most úgy gondoltam beavatlak titeket is, bár lehet, hogy korábban már megtettem ezt.

 Mint mindenki más ihlet nélkül én sem tudok alkotni, azonban nálam ez a nagykönyvben megírtaktól eltérően történt. Még pár évvel ezelőtt egy buszos kiránduláson vettem részt, ahol Ausztria gyönyörű városkáit fedeztük fel. Ekkor még vidáman forgattam a könyveket az úton pihengetve. Egy kósza gondolatom sem akadt az írással kapcsolatban. Éppen egy elcsépelt filmet vetítettek a buszban, melynek nevét sem szeretném említeni, mert minden bizonnyal mindenki a végletekig tanulmányozta a filmet és az előtte elkészült regényt. A fárasztó utazás során egyik barátnőm szókimondó anyukája nevetve tette a következő kijelentést: „Ilyet még én is tudnék írni!” Ez volt a kulcsmondat, amely eljutott a szívemig. Eltűnődve pillantottam ki a tájra. Épp fenyvesekkel tarkított erdei úton haladtunk. Körülöttünk a kora tavaszi hóhullás nyomai voltak felfedezhetőek. Percekig emésztgettem a hallottakat. Azelőtt fel sem merült bennem a gondolat, hogy én is képes lehetnék létrehozni valami hasonlót. Azonban a gondolat már bekúszott az agyamba és nem hagyott nyugodni. Izgatottan fordultam oda bátorítómhoz és válaszként rávágtam, hogy én is képes vagyok a mai divatos fantasy kategóriában alkotni. Ezt megtoldottam azzal, hogy elkezdtem azonnal. Épp a kezemben volt rajzolós füzetem. Az A4-es oldal hirtelenjében hatalmasnak tűnt és a füzet vége reménytelennek. Nem adtam fel, ihlet után keresve bámultam kifele a tájra, amely nem kecsegtetett túl sok változatossággal. Csak egy mondat jutott eszembe: „Angyalnak születtem, angyal lettem.” Vajon a két tagmondat között mi a különbség? Ha valaki angyal, akkor annak született vagy születése után vált azzá? Innen indult az egész gondolatmenetem. Azonban ezek után nem minden úgy történt, mint a mesékben és boldogan írt, míg meg nem…unta, hanem folyamatos úgynevezett szenvedés következett. Mivel még korábban nem írtam semmilyen történetet, így ezzel a témával is meg kellett küzdenem, de ezzel szemben ott voltak a tipikus regényírási problémák. Egyedül és némi netes segítséggel kellett rájönnöm, hogy mire is van szüksége apró betűfaló csemetémnek, hogy kerekedjen, terebélyesedjen. És ez nem kis munka, legtöbbször éjszaka, úton, lopott órákon próbálgattam a tollforgatást, az apróbb epizódok fekvését a történet során. Saját hibáimból tanulva a korábban már említett kb 60 oldalas vázlat megszületett, de ez csak az akkori terveim szerint a felét mostanra már csak az egyharmadát tette ki az egész irománynak. Így ebből újult erővel és rengeteg háttér anyaggal hol a fejemben, hol lapon indult meg a gépelt változat. Én milyen mellék firkálmányokat készítettem? Első olvasásra az ember azt hinné, hogy egy ilyen egyszerű mondhatni kis dajkameséhez nem kell nagy előkészület, szinte csak leül írni az ember és készen van. Azonban meglepően sok dologra oda kell figyelni. A szereplőválogatástól kezdve a karakterek bármiféle jellemfejlődésén át a szerepeltetésük gyakoriságán túl a cselekményben megjelenő céljukkal, röviden minden szereplőhöz tartozó dologgal tisztában kell lenni. És kinek kell tudnia a legjobban mindent, ha nem az írónak? Bár jó magam is csináltam már olyat (Figyelem elő morzsa egyik készülő alkotásomból!), hogy nem árultam el még magamnak sem az egyik karakter legfontosabb titkát, mert nem akartam véletlenül elmondani az olvasóknak, és ha magam sem tudom és előttem is titok, akkor ezzel kiszűröm a fecsegést is. Igen, kedves Mu barátom olyan dolgot őrizget, amiről még én sem tudok. Minden bizonnyal néhányan hallottatok már róla, amikor még nevet kerestem neki. Azonban ő kivétel, aki erősíti a szabályt. Egy írónak ismernie kell az alkotását és annak lakóit! Erre igen sokan ismertető úgynevezett háttércselekményeket dolgozhatunk ki, amelyek nagy része nem kerül bele a valós műbe csupán az író ismerkedését szolgálja a szereplőkkel. Vigyázat, jó dolog ez, de nem szabad elveszni benne, nehogy az eredeti rovására menjen! Tehát miután megvan az alap ötletünk, a szereplőket is kellően megismertük, akkor következhet a stabil helyszín vagy helyszínek. Fontos, hogy tiszta képet kapjunk a tér összes apró eleméről, mert az gondatlanságra vall, ha karakterünk még hétfőn tanácstalanul ácsorgott a parkban a fák közötti mezsgyén, de kedden már egy játszótér és padok fogadják ugyanazon az útszakaszon. Ezek apró dolgok, mint a szemszínek, de pont ezek a részletek teszik gazdaggá a történetet, bár túlzott bemutatásuk pedig unalmassá. Tudjátok, mint a kakaóban, ha túl sok a cukor és kevés a tej, akkor túl édessé válik. Pont ilyen törékeny egyensúlyban van a cselekmény és a leírás is. Apropó cselekmény, a következő lépcsőfok. A történések vázlatszerű kidolgozása. Ez azért fontos, mert az ember hajlamos a fejben meglévő sorrendet felcserélni, elfelejteni esetleg elkanyarodni tőle. Kell lennie egy célnak, ahova el lehet jutnia a történetnek. Ha a kezdet és ez megvan, akkor egy viszonylag képlékeny hosszúságú és témájú eseményfolyamot lehet kialakítani. Mindig fontos, hogy legyen egy írott vázlatunk, amit alakítgathatunk, mert így soha nem veszünk el a részletekben és az írás örömében. Van, amikor túlságosan is jól mennek a dolgok és az ember hajlamos nagy vonalakban haladni vagy éppen egyszerűen csak áthúzni a terveket, azonban ezt nem szabad. Mindig megfontoltan mérlegelni kell az összes változtatást, hogy az milyen hatással lesz az egész parányi világra, amit alkotunk. Ha meg pont elvesztettük a ritmus fonalát, akkor ez lesz a támaszfalunk, ahova visszatérhetünk. Egy jó ötlet és egy jó vázlat a megfelelő tudással és kitartással csodákra képes!

Tömören összefoglalva:    1. Ihlet

                    2. Szereplők

                                       3. Helyszínek

                                       4. Cselekmény

Innen könnyűnek tűnik, hiszen csak 4 lépés. Azonban ez a 4 pont magvas kérdéseket vet fel, dilemmákat foglal magában, amelyek pont olyan szerteágazóvá teszik az írás művészetét, mint a faágak a lombkoronát. Ne feledjétek mindig csak haladjunk ágról ágra!

Javítás, avagy magunknak bétázzunk!

A héten bele kezdtem a Hó angyal javításába, holott ezt csak későbbre terveztem. Eleinte aggódva álltam neki a munkának és nyitottam meg az első fejezeteket, hiszen még 2 évvel ezelőtt véshettem fel sorait egy dokumentumba. ( Itt meg kell jegyeznem, hogy Hó angyalom első fele már kézzel írottan jelen volt ekkor, csak később váltottam számítógépre és blogra.) Tehát megnyitottam és bőszen olvasva javítani kezdtem a furábbnál furább mondatokat. Nevetséges hibáimat nem ebben a bejegyzésben szeretném kifejteni, hanem majd egy következőben. A lényeg, hogy mikor 2 éve, az akkori tudásom alapján neki álltam a kézi vázlatnak is nevezhető 60 oldalból kibogarászni a lényeget és újra írni kiegészítve a dolgokat még nagyon az elején jártam az egész regénykészítésnek. Legjobb tudásom szerint írtam és formáltam a szöveget, így folyamatosan fejlődtem. Aki netán újra, vagy utólag olvasta értő szemmel regénykémet észrevehette, hogy nem csak Mary jelleme fejlődött, hanem az én írásom is. Legalábbis így utólag ezt vettem észre. Azonban ismét elkalandoztam kissé, hiszen erről később szándékozok mesélni. Szóval lelkiismeretesen próbáltam menteni a menthetőt, de a 6. fejezet után megálltam. Kinyújtóztam mérlegeltem a dolgokat és csak ennyit gondoltam: „Volt benne jó rész.” Vagyis a kb 30 oldalban volt az 5.- 6. fejezet környékén EGY jó szövegrész, amelyet nyugodt szívvel mertem volna ide ismét felrakni. Azonban a többi részt alapos javításoknak vetettem volna alá. Mielőtt valaki megjegyezné magában, hogy milyen szőrös szívű vagyok a saját írásommal szemben kategorikusan kijelentem: reálisan kell értékelni mind magunk mind más írását! Én is ezt tettem és egy kicsit megundorodva a sok javítástól a másik bezárt blogom fanfiction-ét kezdtem el pusztán passzióból olvasni. Rendelkezésemre állt úgy 60 oldal gépelt olvasni való, amelyhez már egy éve nem nyúltam. Ekkor a mosolygások közepette rá kellett jönnöm, hogy rosszul álltam neki a javításnak. Először olvasóként terveztem elolvasni a Hó angyalt. Most itt tartok. Néhol az olvasók gondtalan üdvrivalgásával követem karaktereim minden mozzanatát, néhol meg görcsösen szorítom ökölbe a kezeimet a billentyűtől távol, nehogy bele javítsak. Ilyenkor gondolom magamban: „Nem, most csak olvasó vagy!”. Így jutottam el a 2/3-ig, ami már a „megéri javítani” kategóriát érte el nálam és lassan megüti a „talán gyerek lesz ebből” státuszt. Igen, lassan megszületik és remélem pár száz oldalas dundi baba lesz belőle, de most egyenlőre a lassú és fájdalmas végénél járunk, az utolsó hónapokban. A szülésről, mint kiadásról nem is beszélve… Azonban, ne szaladjunk ennyire előre. Miért is fontos, hogy olvasóként legyen jelen az író a saját alkotásánál? A válasz egyszerű. Próbáltatok már egyedül sakkozni egyik székről a másikra sétálva? Mikor világossal azon vagy, hogy sötét támadását megkerülve, hogyan adhatnál a fekete királynak mattot, tulajdonképpen az olvasó ellen játszol. A sakktábla a könyv és a rajta folyó játék a cselekmény, amit lépsz azt írod íróként is. Azonban, ha nyerni akarsz a sötét gondolatait is tudnod kell. Elképzelésednek kell lenni arról, hogy mit gondol az egyes figuráidról, a huszárról, futódról, f gyalogodról… Az írónak is íráskor tisztában kell lennie olvasója gondolatairól, minként vélekedik főszereplőjéről és a többi karakterről. Ahogyan a világos indítja titkon támadását úgy szövi a cselekményt láthatatlanul a tollforgató is. Ezért a másik eszével kell gondolkoznunk, hogy kitaláljuk legbelsőbb elme villanásait is a körülötte folyó eseményekről. Ahhoz, hogy az olvasó eszével lássunk olvasóvá kell válnunk. És tádám megérkeztünk ahhoz, hogy miért is olvasom olvasóként a saját írásomat. Így, most hogy átültem a másik székre és jelen esetben a fekete bábokat pakolgatom a világosakat lesve új dogokra jövök rá. Ilyenkor megfigyelhetjük, hogy hogyan hatottak az íróként elhelyezett szálak, párbeszédek. E mellett felismerhetjük a logikai hibákat is. Miután végeztünk ezen hibák észrevételével megkezdődhet a javítás második szakasza. Ebben a részben mindig csak egy fejezetet teszünk nagyító alá. Először lassú olvasás során kiszűrjük a szóismétléseket és korrigáljuk az igeidőket. Sokszor megesik, hogy a pörgősebb események során elveszünk az időben és néha múlt idő helyett jelenbe váltunk vagy éppen fordítva. Ezek után jöhet a szöveg értelmezése. A mondatok esetleges újra tagolása, összevonása. A leírások és párbeszédek átformálása, kibővítése. Ebben a helyzetben azonban vigyáznunk kell az állandó dolgokra. Például, ha valakinek barna szeme van és át akarjuk írni zöldre, akkor ezt a későbbiekben is meg kell tennünk. Vagy, ha két fél közötti beszélgetést változtatunk, akkor ügyeljünk oda, hogy az a cselekmény szempontjából nem befolyásolja-e a dolgokat, nem válik-e az adott szereplő gondolatai illogikussá tőle. Ezek után következhet az olvasóként való olvasáskor feljegyzett egész regényen átfutó hibák kezelése. Végső soron az összes rész átjavítása során pár nap elteltével ismét kutakodó szemekkel tüzetesen vizsgáljuk át a történetet az utolsó problémákat is elsimítva. Általában ekkorra már a témával kapcsolatos gondolataink leülepedtek, a szembe tűnő dolgokat kijavítottuk és marad idő az apró felmerülő hibákra összpontosítani. Ezek után már csak hab a tortán, ha néhány hét múlva ismét elővesszük alkotásunkat és ismét olvasóként immár remélhetőleg nyugodtan élvezhetjük saját szellemi termékünket.

Javítási útmutató:

·         megírni a művet

·         olvasóvá válni

·         szóismétlés szűrés

·         idő tartás

·         mondat átalakítás

·         leírás, párbeszéd bővítése, formálása

·         logikai hibák javítása

·         ellenőrzés

·         olvasás

Az útmutató csak ajánlott dolog, én így szoktam. Könnyűnek tűnik a pár pont betartása, de gyakorlatban megfordul az egész. A javításhoz kellő türelem és idő kell, azonban egy idő után megkerülhetetlen dolog. A következő bejegyzésemben az első pontot fogom taglalni. Addig is kellemes írást és pontos javítást kívánok mindenkinek!