Ezt az írásomat egy érdekes youtube-os tevékenység (mert nem tudom minek nevezhetném ezt) ihlette. Elég nagy port kavart netes berkeken belül és számos ember nyomozni kezdett, de a végén az egyikük célt ért. A fura sípoló négyzetekből és téglalapokból álló több, mint 70 ezres videóláncolattal a google teszteli a youtube konvertálórendszerét. Szóval semmi földöntúli dolog, pedig annak is elmehetne. A fura hangokból választottam egy kb fél órásat, amit akár a novella olvasása közben is hallgathattok. Én is így írtam meg. Vigyázat magas, irritáló hangokat is tartalmaz. Hosszú ideig való hallgatása agyzsibbadást, fejfájást, álmosságot és ekg-val meg lehetne nézni, de talán más agyhullámokat is eredményez. Link: webdriver torso
Majdnem lefordultam a gurulós
székemről, amikor meghallottam ezt a sípolást. Eleinte egy apró pityegés volt,
amely nem zökkentet ki a játékból. A megszokott ritmusban nyomkodtam a
billentyűket a kedvenc keresős játékomnál. Azonban úgy öt perc elteltével lejárt
a zene, amit elindítottam és meghallottam ezt. A sötét szobámban csak a
képernyő világított enyhe kékes fénnyel. A cuccaim szét dobálva hevertek az
ágyamon, az íróasztalomon és a földön. Egy vékony sáv vezetett ki az ajtó felé,
amely résnyire volt nyitva. A furcsa hang forrása a sötét nappali felől
érkezett. Tudtam, hogy a házban másnak nem kellett volna tartózkodnia. A géphez
hasonlatos sípolás nem olyan volt, mint egy csengő vagy jelző hang, amely
nálunk vagy a szomszédnál volt bekötve. Sőt az éjszaka közepén sem szoktak
ilyen zajjal fagyit vagy valami egyéb fagyasztott ételt árulni. A hajamba túrva
kilöktem magam alól a széket és a telefonomat felmarkolva elindultam felkeresni
a valami forrását. Éreztem, ahogy a tenyerem elkezdett izzadni, mikor kiléptem
az ajtómon, de az ajkamba harapva megszorítottam a telefonomat. A sötétben
kémlelve semmi furcsát nem vettem észre. Ezért gyorsan kikerestem a lámpa
alkalmazásomat, amivel fénnyel árasztottam el a nappalit. A barna kanapé, a
tölgy dohányzó asztal, a könyvespolc és a zöld szőnyeg is a megszokott helyen
volt. Az éles sípolás nem innen érkezett. A nappalin nesztelenül átsétálva a
konyha felé vettem az irányt. Már lábujjaim éppen a csempével érintkeztek
volna, mikor mögöttem a vezetékes telefon jellegzetes berregése megütötte a
fülemet. Aprót ugrottam ijedtemben és még a szőr is felállt a karomon, de
azonnal a kagylóért nyúltam, amely szerencsére a szomszédos komódon várt. –
Halló! – szóltam bele kissé rekedtes hangon, mert nyelni is elfelejtettem az utóbbi
öt percben. A vonal túlsó végéről ugyan az a magas folyton ismétlődő dallam
szólt, mint a konyhából. Szemöldökömet összevonva a másodperc tört része alatt
perdültem körbe és futtattam végig a tekintetemet a helységen. Azonban még
mindig semmi nem történt körülöttem. A kagylóba ismét bele hallgattam és még
mindig az a baljóslatú dal szólt. Remegő kezekkel visszaraktam a telefont a
helyére. Éreztem, hogy az ujjbegyeim jégcsap hőmérsékletűek lettek és a telefon
már csúszott a kezemben. Az izzadtság a homlokomon is megjelent. Haboztam a
konyhába tovább menni, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy fel kéne hívnom
valakit. Aztán a fülemet lapogattam. Talán túl sokat játszottam és csak
beképzelem ezt. De a hang továbbra is szólt rendületlenül. Üres kezemmel megpaskoltam
az arcomat, amely minden bizonnyal sápadt lehetett már és határozottnak tűnő
mozdulattal besétáltam a konyhába. Azonnal felkapcsoltam a villanyt, amelytől
hunyorognom kellett egy kissé, de nem mertem megengedni magamnak, hogy teljesen
becsukjam a szemeimet. A konyha üres volt. Az edények eddigi helyükön
sorakoztak. A poharak a polcon elmosva álltak. Az asztalon az ott hagyott
kenyér befóliázva hevert. A hűtő alig halhatóan zümmögött a ráaggatott
hűtőmágnesekkel együtt. Nincs itt semmi. Mégis mit vártam? Tettem fel a kérdést
magamban. És éreztem, hogy a növekvő félelmem alábbhagyott. Aztán a felismerés
villámcsapásként járt át. A szólam nem a konyhából, hanem a teraszról érkezett,
a teljes sötétségből. Egyik porcikám se kívánkozott ki, de ez a hang
elviselhetetlenül hátborzongatóan szólt. Egyszerűen bele mászott az ember
elméjébe és fogva tartotta azt. Behálózta az épp gondolatait és egymáshoz
szőtte az elképzelhetetlen torz variációk sokaságát. Új képzeteket teremtett és
mintha információt akart volna közölni. A hajamba túrtam ismét most már teljes
idegességemben. Közben egyik lábamról a másikra toporogtam. Lássuk, mi lehet ez? Biztos van rá racionális
magyarázat. Manapság már annyi minden adhat ki ilyen hangot, küldhet hiba
üzenetet… Latolgattam magamban a lehetőségeket, mire a szobámból felcsendült
teljesen ugyan az a szólam. Riadtan rohantam a második helyszínre, ahol a gépem
váltott teljesen fehérré és játszotta ezt a valamit. Fogcsikorgatva próbáltam
leállítani különféle módón. Kilépni a programból, vagy egyszerűen csak
kikapcsolni az egész laptopot. Nem reagált semmire. Eléggé dühös lettem, most
már tudtam, hogy mi ez. Egy hacker támadás ellenem. Végül eltávolítottam az
aksiját és a galád elhallgatott. Ugyan mégis ki akarhatna ártani és szabotálni
bármiben is? Nem végeztem titkos munkát egyik nagyobb vállalatnak sem.
Programozó sem voltam és igazából nem volt több közöm a 21. század elektronikai
eszközeihez, mint bárki másnak. Ebben a pillanatban a nappali tévéje bekapcsolt
és fehéren világítva elkezdte leadni a teraszról még mindig érkező zeneszót. A
telefonomat ösztönösen megmarkolva a nappaliba trappoltam, ahol egyenesen
kirántottam a kábelből a tévét, amely elcsendesedet, de máris felcsendült a
zenelejátszó. Mi történik itt? Suhant át az agyamon miközben áramtalanítottam
azt is. Már szuszogva siettem a konyhába, ahol a mikró és a hűtő valamilyen
érhetetlen okból kifolyólag képessé volt a szám előadására. A fülsiketítő lárma
megfájdította a fejemet. Sorban huzigáltam ki a dugvillákat a csatlakozóból.
Immár csak az eredeti helyen szólt, a teraszról. Összevont szemöldökkel gyűrtem
fel a pulcsim ujját. Már nem féltem, hanem mérges voltam. Ez a valami teljesen
elrontotta a békés gép előtt gubbasztó estémet. Felrántottam a teraszajtót és
öles léptekkel kitrappoltam a hidegbe. Telefonomat még mindig zseblámpaként
használva ellenőriztem végig a környéket. A kerti bútorok árnya mögött a kert
növényei hajladoztak az esti gyenge szélben megtévesztően. A sípolások az udvar
felől érkeztek. Ismét elbizonytalanodtam, de folytattam az utamat. Elhagytam a
teraszt és ezzel a házból kiszűrődő fény hatósugarától is eltávolodtam. Az utca
lámpája pedig túl messzi volt, hogy bármit is segíthessen. Már kényszeredetten
birizgáltam a hajamat, ahogy haladtam mezítláb a fűben, mert papucsot is
elfelejtettem húzni. A hideg, nyirkos talajon lépdelve a nyári konyha kőfala
felé terelt a hang. Lélegzet visszafojtva, remegve szuszogtam, de már késő lett
volna elfutni, pedig nagyon szerettem volna elmenekülni a földöntúli ritmusos
szám elől. Kitágult szemekkel kerültem meg egy fát, mire telefonom abba hagyta
a világítást és fehérre váltott pont akkor, amikor a zaj forrásához értem
volna. A készülékem ellenem fordulva adta ki magából a rémisztő hangot. Kis
kijelzője még árasztott annyi fényt, hogy egy alakot lássak meg lazán a falnak
dőlve. Első ránézésre egy barna hajú, magas férfinek tűnt, aki a kezében egy
zenedobozt tartott, amiből a rejtélyes sípolás szólt. – Elnézést, de ez magán
terület… - kezdtem bele, de mikor felemelte a fejét a homályból a vér is
meghűlt bennem. Arca olyan volt, mintha fából készült volna. Szemgolyói tejesen
külön álltak és szája szélesre tárva volt kifaragva. Hozzá társultak éles
fogak. A test megmozdult. Lassan akadozva, robotszerűen lépdelt. Karjai úgy voltak
összeillesztve, mint egy barbie baba másolatnak. Szaggatott mozdulataival maga
mellé ejtette a dobozkát, mely oldalára borulva továbbra is űzte szörnyű
játékát. Elképedve hördültem fel és hátráltam, mikor megpillantottam
vízszintesen, fűrészként elmozduló fogsorát és felém kinyújtott kezét. Néztem
azokat a lelketlen műszemeket, amelyek rendületlenül felém közeledtek. S a
megigéző dallam csak szólt és messze szállt az éjszakában.
